Irodalmi Szemle, 1997
1997/4 - TALLÓZÓ - Glatz Ferenc: A balsors nemzete? (tanulmány)
TAJ LÓZÓ De vajon más nép nem. idézhet-e hasonló szenvedéseket történelméből? Csak a szomszédokat nézve. Akár a szlovák, a cseh, a román, az ukrán, a lengyel? Évszázadokig egyszer már volt államiságtól megfosztva (ukránok, lengyelek, románok, csehek, szerbek, horvátok), idegen etnikum vezető rétegének uralma alatt (ugyanők és a szlovákok), szociálisan elvágva a kor vezető hatalmainak gazdagodásától, technikai kultúrájától Szinte mindegyikük elmondhatná a magyar himnusz sorait- „balsors, akit régen tép”, és fohászkodhatna „hozz reá víg esztendőt". Vegyük végre tudomásul: a „balsors” nem magyar kiváltság az európai népek történelmében. Nem beszélve most már a nyugati félteke ősi kiirtott népeinek, a keleti és déli féltekék népeinek történelméről. Számvetés. Akkor van értelme, ha őszinte. A honfoglalás előtti századokban a magyarok a sztyeppéken maroknyi részét alkották a törzsszövetség népeinek. Belőlük alakult ki a finnugor nyelvű, törököskultúrájú honfoglaló magyarság. Még itt, a Kárpát-medencében is több nyelven beszélő, sokféle etnikum szokásrendjét őrző népesség. Szinte példátlan siker az európai népek történelmében a 10—15. század: egy nép megőrzi a pusztákról hozott anyanyelvi kultúráját, és ennek keretei között az ősi hitélet, a köznapi élet elemeit, mindehhez felhasználva a nyugati-latin elitkultúra írásbeliségét, fogalomképzési technikáját. Magába olvasztja a nyugatról jött iparosok, földművesek, szerzetesek fejlett technológiáját: a település-, út- és házépítésben, környezet- kultúra formálásában, földtörésben, növénytermesztésben, állattartásban, ruházkodásában, érintkezési és viselkedésrendszerében, mert megtartotta a pusztákról hozott sajátos nomád etnikai-vallási türelmét, bölcsességét. És így a 16-17. századra, az európai nemzetek születésének korára olyan egyházi és világi értelmisége van, amelyik a valamikor maroknyi finnugor nyelvi érintkezési eszközt, a „magyar nyelv”-et képes immáron egy többmilliós közösség anyagi-értelmi emelkedésének eszközévé tenni. Modernizálódott, hogy életképes maradjon. Sikerült. És a reformkor; majd a nemzetállamok kora? Az államban már kisebbségben lévő magyar etnikum ismét képes volt a Kárpát-medence területén a polgárosodás intézményeivel, a korszerű közigazgatás, közbiztonság, a termelés adminisztratív és kulturális feltételeinek megteremtésével biztosítani az itt élők számára az élenjáró technikai, anyagi és szellemi kultúrákhoz való felemelkedést. Mert a polgári magyar állam ez is volt magyarnak, szlávnak, románnak. Nem elsősorban a „nemzetek börtöne”, ahogy néha szomszédaink mondották. S hogy nem sikerült a magyar vezető rétegek sovén részének álma: a velünk egy területi-igazgatási egységben, egy államban é\< népek elmagyarosítása? Nem hiszem, hogy ezért kellene ma különösebben tragikusan nézni a múltunkra. És Trianon, a régi államterület szétesése? Vitatkoznak történészeink, mennyire volt elkerülhetetlen a történelmi Magyarország felbomlása a századelőn, a nem magyar nemzetek nagykorúságának idején. (Valószínűleg nem.) Vitatkozunk: jobbak-e a máig meglévő kisállami igazgatási egységek e népek szellemi-anyagi gyarapodása számára. (Valószínűleg nem.) De mégis: a magyarság öt, illetve hét államba széttagozódva máig őrzi nemzeti kultúráját a Kárpát-medencében. És ami
