Irodalmi Szemle, 1997
1997/4 - NYELV ÉS LÉLEK - Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek
Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek* 2. Nyelvészeti és településtörténeti tanulságok A nyelvészeti tanulságok összefoglalásához nyilvánvalóan nemcsak a nyelvjárásszigetek (atlaszbeli és saját gyűjteményemmel kibővített) nyelvi anyagát használtam föl, hanem a MNyA mindazon kutatópontjainak (huszonkilenc nyelvjárásszigettel együttesen száztizenkét helyiségnek) nyelvjárási adatait is, amelyeket a vizsgálatra kiválasztottam a nyelvészeti szempontból figyelembe vehető eredmények nagy része — kutatásaim jellegéből adódóan — elsősorban a dialektológia tárgykörébe tartozik. Dialektológiai szempontból vizsgálódásaim eredményei közt tartom számon azt, hogy néhány atlaszbeli kutatópontról sikerült — remélhetőleg meggyőzően — kimutatnom, hogy az ott lakók tájszólása a környező településekhez képest nyelvjárássziget helyzetű (ilyenek Alsóittebe, Csanád- palota, Dávod, Endrőd, Mélykút, Péterréve, Piros, Szegvár, Torontáltorda és Újkígyós). Kutatásaim derítettek fényt továbbá arra is, hogy mely helységekben él egymás mellett nyelvjárássziget helyzetben — ma már egyre nehezebben kitapinthatóan — eredetileg más-más tájszólású lakosság (ilyenek Bajsa, Kiskunhalas, Kunágota, Madaras Sárszentmiklós, Soltvadkert, Temerin és Toron- tálvásárhely). A nyelvjárásszigetek nyelvi anyagának elemzése nyelv(járás)történeti eredményekkel is járt. Az ö hang például — mint ismeretes — az ősmagyar korban nem volt meg, csupán az ómagyarban kezdett kialakulni, mégpedig kezdetben hangsúlytalan helyzetben. A MNyA néhány kutatóponján még ma is ezt a nyelvállapotot figyelhetjük meg. Kutatásaim során néhány általános nyelvészeti tanulság megfogalmazására is lehetőség kínálkozott. Egy-két hangtani és szókészleti sajátság elemzéséből pl. jól kiviláglik, hogy a nyelvjárási jelenségek terjedésében és a nyelvjárássziget helyzetű helységekben való megőrzésében fontos szerepet játszanak a tájközi, illetőleg a települések közötti kapcsolatok és az a körülmény is, hogy a nyelvjárássziget lakossága földrajzilag milyen messzire került a kibocsátó nyelvjárástól. Az is figyelemre méltó tanulság, hogy a szókincs nagyfokú változékonyságának ellenére bizonyos szókészleti elemek az új nyelvjárási környezetben több évszázaddal az eredeti tájszólástól való elszakadás után is szívósan megőrződnek. Vizsgálódásaim területtörténeti tanulságait összegezve azt állapíthatom meg, hogy az elsődlegesen nyelvi-nyelvjárási alapon levont következtetéseim több nyelvjárászsziget esetében is megerősítik vagy pontosabbá teszik a hely- történeti kutatások eredményeit. Ide tartozik a nagyrészt vagy részben paló- cos-jászos eredetű nyelvjárásszigetek többsége (Alpár, Csanádpalota, Csépa, Endrőd, Gyöngyöspata, Kiskundorozsma, Kiskunmajsa, Nagyiván, Szegvár, Temerin, Tiszakécske újkécskei városrésze és Tószeg), de ide vehető a több vidékről benépesült Kiskunhalas, Kunágota, Mélykút, Sárszentmiklós, Soltvadkert és Torontálvásárhely, a dunántúli telepítésű Orosháza (Szentetor- nya), a Szeged környékéről települt Torontáltorda és Újkígyós, valamin a Tiszántúli eredetű Alsóittebe és Piros is.
