Irodalmi Szemle, 1997

1997/4 - NYELV ÉS LÉLEK - Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek

Szabó József NYELV ÉS LÉLEK SZABÓ JÓZSEF Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek* I. Bevezető megjegyzések Régi keletű megállapítás a nyelvtudományban, hogy egy-egy nép és annak nyelve elválaszthatatlan egymástól. A különböző etnikumok évszázadokkal korábbi vagy újabb kori története — különösen szélsőséges esetekben — mutat olyan példákat, amikor a szórványokban élő etnikai csoportok — kü­lönböző okokból — elsősorban anyanyelvűk révén tudtak és tudnak erő- sebb-lazább szálakkal népükhöz kapcsolódni. Amíg egy-egy népcsoport meg tudja őrizni nyelvét, addig él, mihelyt azonban elhagyja anyanyelvét, önálló etnikai léte általában megszűnik. Egy-egy nép történetével, sorsának alakulá­sával együtt tehát nyelve s ezen belül a kisebb-nagyobb néprészlegek nyelv­járása is szakadatlanul változott. Éppen ezért a nyelvészeti kutatások számára nagyon fontos a társadalom történetének ismerete. „Ugyanakkor — mint Márton Gyula írta — áll ennek a fordítottja is: a nyelv tanulmányozása olyan adatokat hoz nagy számban felszínre, amelyeket a történettudomány is énékesít.XMagyar nyelvjárástan. Cluj, 1972 10.) 1. A vizsgálat lehetőségei Szomorú történelmi tény, hogy „a két pogány közt egy hazáért”, puszta lé­téért, fönnmaradásáért küzdő magyarságot a XVIII. század elejéig népességé­ben, anyagi és szellemi kultúrájában egyaránt óriási veszteségek érték. Magyarország lakóinak száma Mátyás király uralkodása idején becslések sze­rint három és fél millió körül mozgott. Ezzel szemben a török kiűzése utáni időkre ez a szám nemhogy növekedett volna, hanem annyira megcsappant, hogy még a II. József korabeli első hivatalos népszámlálási adatai szerint is csupán 3,2 millióra rúgott a magyarság lélekszáma, ez hazánk akkori népessé­gének mintegy 40-45 százalékát tette ki (1. részletesebben: Ács Zoltán: A har­* Ez a tanulmány vázlatos összefoglalása a szerző azon monográfiájának, amely „Magyaror­szági és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek” címmel jelent meg Szegeden.

Next

/
Oldalképek
Tartalom