Irodalmi Szemle, 1997
1997/4 - TUDOMÁNY - Popély Gyula: Politikai élet és intézményrendszer Csehszlovákiában a két világháború között
Popély Gyula TUDOMÁNY POPÉLY GYULA Politikai élet és intézményrendszer Csehszlovákiában a két világháború között A Párizs környéki békék Európa térképét a győztes antanthatalmak érdekeinek megfelelően rajzolták át. Közép-Európában új államként jelent meg a Csehszlovák Köztársaság, amely a korábban a Monarchia osztrák feléhez tartozó Csehországon, Morvaországon és Szilézia nagyobbik részén kívül magába foglalta a történelmi Magyarország északi területeit egészen a Dunáig és a Tiszáig, továbbá Alsó-Ausztria két, Németországnak pedig egy kisebb szegletét Az impériumváltás után Felvidék néven emlegették a Csehszlovákiához csatolt volt észak-magyarországi területek egészét, jóllehet ez az elnevezés nem fedte teljesen az egykori magyar Felvidék mint tájegység földrajzi fogalmát. A szó szoros értelmében a„Felvidék”fogalom nem is jelentett egy bizonyos konkrét körülhatárolt tájegységet, bár maga az elnevezés általánosan ismert és használatos volt. Használták geográfiai fogalomként, s ilyen értelemben Hozzávetőlegesen Magyarország északi hegyvidékeivel azonosították; egy másik jelentésváltozata pedig többé-kevésbé az ún.„tótok lakta észak-magyar- qrszági területek”szinonimájaként volt használatos. Az impériumváltás után némi módosulás állt be ebben a vonatkozásban. Valójában ekkor alakult ki a„Felvidéknek”mint tájegységnek a végleges fogalma. Ekkortól az északi hegyvidék fogalmán túlmenően a Felvidékhez tartozónak tekintették a Csallóközt, a Mátyusföldet, a Bodrogközt, az Ung-vidéket, a Felső-Tisza vidékét, tehát a Csehszlovákiához csatolt volt magyar területek összességét. Az impériumváltás után a Felvidéken több mint egymillió magyar indult neki a beláthatatlan kisebbségi sorsnak. Ez a tragikus sorsforduló, a nemzeti kisebbséggé válás azonban lelkileg és tudatilag teljesen váratlanul és készület- lenül érte a felvidéki magyar társadalom minden rétegét. A Csehszlovák fennhatóság alá került északi magyar nemzetrész sokáig képtelen volt: elhinni — a békeszerződések és az adott nemzetközi politikai konstelláció ellenére sem —, hogy a magyar etnikai tömbről való leválasztása tartós állapot lehet. Éveknek kellett eltelniük, amíg az elszakított északi területek magyarsága képes volt kellőképpen tudatosítani a realitásokat.„1918-tól 1925-ig tartott — írta később erről az állapotról a kortárs Szvatkó Pál —, amíg a szédület, a káosz
