Irodalmi Szemle, 1997

1997/4 - Z. Németh István: A fűrészhangú démon (regényrészlet)

A fűrészhangú démon

valamelyik táskájából hatalmas paradicsomokat varázsol elő. A tea illata belengi még a fürdőszobát is.

Milyen más téma adódhatna a reggelinél, mint a fűrészhangú démon? Két harapás közt mindenki megpróbál okos lenni.

— Reggel hatkor felébredtem — meséli Levente —, de nem hallottam a cincogást. Szerencsére akkor már Bátori sem fűrészelt, mert az éjszaka legalább egy erdőnyi fát kivágott.

— Nyomta az oldalamat az a fene nagy Biblia — ásít Béla, aztán lesüti a szemét. — Az ószövetségi részt kicsit összegyűrtem, nem baj?

— Beismerem, hogy kísérteties az a hang — szól közbe idegesen Vera, mint akit fáraszt már Bátori fecsegése. — De nem gondoljátok, hogy elvonja a figyelmemet a valódi feladatoktól? Hagyjátok, daloljon csak magának. Legfeljebb majd halk zene mellett alszunk.

— Helyes — csettint Picur. — Akkor most ismertetem a mai programot. Délelőtt fél tíztől fél egyig megismerkedünk a szűkebb környezetünkkel. Végigjárjuk a közeli turistaútvonalakat, átkutatunk még egyszer mindent, amit csak lehet. Egy órakor ebéd, utána szétszéledünk, hogy minél több embert megszólíthassunk a környéken. Egy képzeletbeli barátunkat keressük majd, a- kinek reggel vesztettük el a nyomát a pataknál. Abból, akit megszólítunk, s hajlandó beszélgetésbe elegyedni velünk, szedjünk ki minden hasznosítható információt. Például, hogy nem tapasztalt-e valami furcsát a környéken.

— Te egy zseni vagy! — ugrik Vera az expedíció vezetőjének a nyakába, s annak rögtön egy hatalmas cuppanástól lesz vörös a homloka. — De... Egy szál magunkban kell kérdezősködnünk?

— Igen — mondja Picur. — A bizalom elnyerése miatt. Valószínűleg jobban megered a nyelvük, mintha többen lennétek, ráadásul egyenruhában. Figyeljetek oda minden kis apró részletre. Egy-egy véletlen apróságon sok minden múlhat.

Mindenki bólogat. Levente egy turistatérképet nézeget, Bátori meg láthatólag valamin töri a fejét. Nagyokat nyel, s kétszer is megszámolja a pénzét, mire megszólal.

— A kocsmát lefoglalom, az én vadászterületem.

— Meg mertem volna rá esküdni — így Vera.

Csodák csodájára Picur nem ellenkezik Bélával. Fáradtnak, indiszponáltnak látszik így, ahogy alsó ajka lefittyed, arcán mély undor ül. Szívja a cigarettát, szeme pedig valahova a távolba réved.

— Hét órakor vacsora. Utána ennél az asztalnál összegezzük a délután szerzett információkat. Éjjel pedig irány az erdő.

— Az erdő? — csuklik fel Bátori. — Mit keressek én éjjel az erdőben?! Nem vagyok bagoly...

— Bagoly nem vagy, de ne feledd, hogy áldozatos munkádért szép zsebpénz üti a markodat. Vagy pedig fogd a cókmókodat, és utazz haza azonnal.

— Nem is tudom... — bizonytalanodik el a poéta a szigorúnak szánt, de cinikus mosollyal elmondott szavak hallatán. — az áldozatos munkához ezek