Irodalmi Szemle, 1997
1997/4 - Zalán Tibor: A szomjúság nyelvén (szonettkoszorú)
Szonettkoszorú borzong Az oszlopsoron túl a szárny Ráng a múlt Egy pillanat és szétszéled mégis Romlott napfelkelte-kék Hátrébb nyúl Kezéhez ütődnek a fényes drótok Teste a holt vásznakon Átég leng Az inga szét rág ja A létet (Szétrágja a létet) leng az inga Szét rág ja a létet elsuhan A vonat égő tájon Fut át Porcelán éjszaka kísértet kereng szél Ropogtat lassú szenet a Hiány közben Elrohasztja Húsát belepik Nagy fejű ezüst legyek homály Ereit dagadt kötelek átragozzák A felé borult éhség nyelvén Matt hideg szívének Mered hosszan Feloldódik a pillanat szénmorzsán Csikorog az elfolyt Fénycsík Ikremén lóg Nem ér oda Marad végül feléje Nyúl felsír A másik merül s Az arca zöld Holfényben ázik (Beleégett zuhanás) merül s Az arca zöld Holdfényben ázik kihűlt szivarhamu Ablak Peremén remeg Alánéz szédül és ha bármit lát — Isten Kioltja benne a reményt a sáros deszkákon Megolvadt szögek Szétcsorognak Mennyei ólomöntés keserű füstje Árny tömjént töltöget a résekbe Arca nyitva Szárny fönt és a beleégett zuhanás Rajzolat
