Irodalmi Szemle, 1997
1997/4 - Zalán Tibor: A szomjúság nyelvén (szonettkoszorú)
Szonettkoszorú keze Lelóg a földre Titkukat kibontja Felhasad kihűl Nagykabát verdes Ledönti a korhadt szilvafát valami Fény a partról még Oda lát betemette már a hó Az utat (Bemozdul a képbe) betemette már a hó Az utat sötétlökés A testre mért ütés ez — sikoly Zuhanás s utána Mozdulat felé Egy félhalott ahogy Felébredt a fény Kötelén a pók vár Tucat nyi áldozat Szeme rámered Tépked ködöt Beborítja könnyű ámulat előre dől Akár ha lusta részeg hajó Fedélzetén egy zongorahúr bemozdul A képbe a gyűrűk árnya sokáig áll Csak áll és néz Utána ez hát A kis belezők arany Kora sötétben — a kéz magára Húz földet odafent akasztott Varjak zörögnek (Einstein-éj) odafent akasztott varjak Zörögnek Einstein-éj — kockát vet Istenkéz Följebb szétszórt zsetonok A csillagképek mögül arca Rámered a világra nézi elejti Többé nem csodálja rálép álmában Felsír a gyerek kint Kutyaugatás emléke Szitál karja Bénán lelóg A lábainál a mélység Kékvörös pora kereng
