Irodalmi Szemle, 1997
1997/3 - TALLÓZÓ - Balogh Sándor : A nemzeti és a nemzetiségi kérdés a Kádár-korszakban
A nemzeti és a nemzetiségi kérdés a Kádár-korszakban gon. Hiszen a második világháború befejezése óta Magyarország politikai mozgásterét és kényszerpályáját lényegében a szövetséges nagyhatalmak, kö- zelebből elsősorban a Szovjetunió és az USA szabták meg, s így a változást vagy a gyökeres átrendeződést is csak tőlük lehetett várni, vagyis a szovjet— amerikai kapcsolatok függvényében lehetett azzal reálisan számolni. A Kádár-korszak ellenzéke az 1980-as évek elején vált országos jelentőségű politikai tényezővé. 1985. június közepén Monoron közel 50 értelmiségi tanácskozott. A résztvevők lényegében a rendszer bírálatában és liberalizálásának az igényében értettek egyet. 1986. március 15-én a Petőfi szobornál mintegy 500 főnyi fiatal, zömqiel egyetemi hallgatók demonstrációját a rendőrség brutális eszközökkel oszlatta szét. 1987. szeptember végén zajlott le az első lakiteleki találkozó, ahol elhatározták az MDF megalakítását. A következő évben, március 15-én viszont már olyan fejleménynek lehettek az emberek tanúi, amelyekre itthon és külföldön egyaránt felfigyeltek. A fővárosban a hivatalos ünnepségekkel egy időben több ezer ember tüntetett — több demokráciát követelve. Minden bizonnyal az előbbieknek is szerepük volt abban, hogy március 30-án megalakult a FIDESZ, majd május 1-jén a Szabad Kezdeményezések Hálózata, az SZDSZ elődje. Ezzel nagyjából párhuzamosan az ellenzék maga is polarizálódott, mégpedig oly módon, hogy az egyik irányzata a nemzeti függetlenséget, a másik pedig a polgári szabadságjogokat állította előtérbe a jogállamiság megteremtésével egyidejűleg. 1988. május 20—22-én ülésezett az MSZMP országos értekezlete, amely határozatot fogadott el a párt feladatairól és a politikai intézményrendszer fejlesztéséről. Az országos értekezleten Kádár Jánost választották a párt elnökévé, ami gyakorlatilag a volt pártfőtitkár félreállításával és politikájának a befejezésével volt egyenlő. A Kádár-korszak itt valóban véget ért. A történetének tárgyilagos és hiteles ábrázolása még a jövő feladatai közé tartozik. Én itt most csupán arra vállalkozhattam, hogy felhívjam erre a figyelmet. Magyar Tudomány, 1996. 11. sz
