Irodalmi Szemle, 1997

1997/1 - Ardamica Ferenc: Az éles kanyar

Az éles kanyar

— Jövőre a fa is nagyobb lesz! — ígérte a férfi. — És játékbaba is lesz alatta!

A gyermek felé néztek... Bár nem feküdt a fa alatt, mégis ő volt a legszebb ajándék.

A kislány felébredt, mocorgott, ismét tisztába kellett tenni. Az asszony kicserélte a pelenkát, és nedves törülközővel megmosogatta a gyermeket.

— Most be kell érned ennyivel, kisasszony. Majd holnap megfürösztünk!

— beszélt a gyerekhez. Aztán a férjéhez fordult: — Holnap lehozod a padlásról a kiskádat.

— Akár most is felmehetek érte, ha szükséges! — ajánlkozott a férfi.

— Nem, ma már nem! Bepiszkolnád magad. Meg aztán későre jár az idő... Ha ilyen későn fürösztenénk meg, nem tudna elaludni — hűtötte le a párja, és karjára vette a gyermeket.

— A kisasszonynak eszében sincs nyugovóra térni... — állapította meg a férfi.

— Sebaj! — legyintett az asszony. — Akkor énekelünk. Ma karácsonyeste van, kivételesen fennmaradhat egy kicsit tovább. De a jövőben nem csinálunk belőle rendszert.

— ,.Pásztorok, pásztorok, örvendezve...” — zendített rá a férfi, és az asszony tiszta hangja csatlakozott hozzá. Ezután a „Mennyből az angyal...” következett.

Örvendeztek.

„Dicsőség mennyben az Istennek...”

— Imádkozzunk! — mondta az asszony.

Imádkoztak.

Repült az idő... A kislány már régen elaludt.

A férfi pillantása az óra mutatójára tévedt. Éjfél közelgett.

— El kéne menni az éjféli misére... — jegyezte meg bátortalanul.

Az asszony őszintén meglepődött. Réka halála óta egyetlen éjféli misén sem vettek részt. Bár ő mindig megpendítette, a férje kibúvókat keresett. Most pedig éppen ő az, aki... Megrázta a fejét.

— Nem lehet! Nem hagyhatom magára a kicsit. Ha akarsz, menj egyedül.

— Egyedül nincs kedvem...

Lefekvéshez készülődtek.

Az asszony — már hálóingben — még egyszer a kicsihez ment.

— Gyere ide! — hívta a férjét. — Nézd meg te is! Jól nézd meg! Amikor alszik, mintha Rékára hasonlítana.

A férfi fürkésző tekinette szorgalmasan kutatott a hasonlóság után — kevés sikerrrel ennek ellenére nem ellenkezett. Ráhagyta az asszonyra, hadd lássa olyannak!

— Szakasztott mása! — hazudta.

Felesége boldog mosollyal bújt az ágyba.

A férfi követte, ám az ő arcán egészen más kifejezés ült. Ebben a percben kezdett el gondolkodni... Kezét tétován kinyújtotta a másik ágy felé, megfogta az asszony kezét, és aggódva megkérdezte: