Irodalmi Szemle, 1997
1997/3 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Németh Zoltán: A költői világkép újszerű felfogása
KÖNYVRŐL KÖNYVRE értékhierarchiáján nem akart korrekciókat végrehajtani, kénytelen volt \ századvégi költőre „kifuttatni” szövegét. Komjáthy Jenő és Czóbel Minka azok, akikben S. Varga Pál tetten éri a szubjektum önmagából építkező vilá' képét. Ez a világkép Komjáthynál filozófiailag a vitaiizmus felé tört ki a s? zadvégi irodalom horizontjából, telítve a látomásos romantika és Komjáthy szenzitivitásának elemeivel. Amíg azonban Vajda János világképe a vitaiizmusban lehetőségeinek, élményeinek, önkifejezésének végső helyét találta meg, addig Komjáthy túllendült ezen — ha nem akarta autonómiáját végleg föladni, — a vitalisztikus mámorban önmagát elveszítő szubjektum lehetősége nem lehetett túl csábító számára. így tehát az uralkodó magyarországi pozitivizmus korában példátlan lépésre szánta el magát: elutasítva a vitaiizmust, leszámolva a konkrét-érzéki világgal egyfajta „tiszta szellemiséget” próbált teremteni. Ahogy Eisemann György kiváló tanulmánya rávilágít, mindezt a gnózisnak és a misztikának, e két iránynak az abszolútumban való összevegyítésével vélte megteremteni. Eljárása rokon a francia szimbolistákéval. Komjáthy is titokzatos, misztikus, gnosztikus, rózsakeresztes igazságok bűvöletében él, ő is önkiteljesítésként éli meg a műalkotást, érzékeink összezavarásával, ő is kísérletezett szómágiával. S. Varga Pál olyan, eddig meg nem jelentetett Komjáthy-szövegeket is közzétesz, amelyekből egyártelművé válik, Komjáthy a költőnek olyan mágikus, „megvilágosító-messianisztikus" szerepet szánt, amelyhez kortársai közül senki sem jutott el. Nem csoda, ha irodalomtörténészeink, például Németh G. Béla, az első szimbolista költőként emlegetik a magyar irodalomban. Czóbel Minka értékelése azonban Komjáthytól eltérően még ma is elég ingadozó. Reneszánsza Pór Péter és Weöres Sándor tanulmányaival kezdődött, s Bori Imre már Reviczkyvel, Komjáthyval egyenrangú költőként tárgyalja. Az ő nyomában jár S. Varga Pál, mikor Komjáthy mellett a legkarakteresebb világképpel bíró költőnek tartja Czóbelt. Czóbel Minka az, aki a népnemzeti iskolán kezdve, a biedermeieren át a szecesszió, a szimbolizmus és az impresszionizmus határterületeire jutott — s így a líratörténeti szempontból a századvég egyik legizgatóbb egyénisége. Reviczkyék kísérletét a boldogság elutasítására ő a vágytalanság szigeteként szublimálta, távol-keleti reminiszcenciákkal (Buddha, a nirvána, szanszára motívumai) teljes versei a magyar irodalmi szecesszió első megjelenései. Máig bennem él a századvégi magyar dekadencia borzongató képe Virrasztó című versében, mikor egy majom szökik a felravatalozott holttesthez, s megcsókolja az apácát, annak kék ajkába mind belesiklanak „A fehér fényű, hegyes élű / Állat fogak". Az utolsó fejezetben S. Varga Pál a századvég utolsó éveinek költőivel foglalkozik — Kiss Józseffel, a szentimentális-biedermeier irányt követve retorikus költőkkel, Darmayval, Ábrányivei és Palágyi Lajossal. Komlós Aladár érdeme a századvégi ún. erotikus költők bemutatása — S. Varga Pál csak két- három oldalt szentel neki — pedig az ő nagyvárosi lírájuk néhány sorára majd Ady versei rezonálnak. Talán túl sokat foglalkoztam S. Varga Pál tanulmánykötetének deskriptív
