Irodalmi Szemle, 1997
1997/3 - ANKÉT - Hová, merre? (Dr. Máté László, Miklósi Péter, Neszméri Sándor, Szilvássy József, Duba Gyula, Gál Sándor, Dobos László)
ANKÉT Szilvássy József: — Leginkább mindenféle ideológiát és pártoskodást kellene kiseprűznünk a kulturális szövetségből, ezekkel együtt pedig a Jyámkodás legkülönfélébb formáit is. így és csakis így építhetünk azokra az értékekre, amelyeket az eltelt évtizedek során becsületes és tehetséges hazai magyarok munkája teremtett meg, s amely értékek ma és a jövőben is életképesek lesznek. E hagyomány szellemében ez a szövetség nemzeti azonosságtudatunk, anyanyelvűnk megőrzésének, gyarapításának és permanens művelődésünk egyik fontos intézménye, továbbá a szabad idő értelmes eltöltésének, kulturális önmegvalósításunk és közösségi életünk egyik fóruma, amely lehetőséget teremt esztétikai és tudományos mércével mérhető alkotómunkára is. Mindezt olyan civil szerveződésként teszi, amelyet jogi és szakmai értelemben egyaránt autonóm, mindenféle felülről jövő diktátumot kizáró helyi és regionális szerveződések, valamint szakmai társulatok alkotnak. Duba Gyula: — A Csemadok kora ma már történelem. Olyan hagyomány, amelyre jólesően gondolunk. Nehéz lenne megmondani, mit őrizzünk meg belőle, és mit felejtsünk el. A társadalmi közeg, amelyben élünk, egyre érdesebb, kizárólagosabb és türelmetlenebb. Bővül a többségi nemzeti erők élettere, s a hatalmi-politikai játékszabályok kiszámíthatatlansága fokozódik. Nemzeti kisebbségünk önerői még fontosabbá válnak és jelentősen felértékelődnek. Belső ellenállóképességünk és identitásigényünk döntővé válhat a jövőben. Az életképesség számos megnyilvánulását észleljük anyanyelvűnk védelmében, művelődésünk sajátosságai és a történelmünkhöz való hűség vonatkozásában. Közösségünk önvédelmi reflexei képesek felszabadulni a gátlások alól, s a demokrácia teret ad a jogos védekezésre. A kisebbségi politizálás ezekre az alapokra épül. A helyi tettrekészség és személyes önmegvalósítás kezdeményezéseit támogatni kell! Két évtizedes főszerkesztői munkám tanulsága, hogy kultúránk szervezésének nem az irányítás, a válogatás, rendszerezés és a központi célkitűzés a legfontosabb eleme, hanem a lehetőségek széles körű megteremtése. Minden hasznos kezdeményezés és érték felkarolása s az értük való felelősségvállalás. A kisebbségi vezető felelőssége nemcsak önmagáért, hanem másokért is szól. Sérelmeink ne önfeladásra, hanem tudatosságra és dacos önfegyelemre neveljenek. Talán a jövő „csemadokja” lehetne az a szervező erő, amely képes kifejezni a nemzeti kisebbség akaratát, hogy szembenéz sorsával! G á 1 Sándor: — A Csemadok közel félszázados történelme egy egész. Amiből, ugye, egyértelműen az következik, hogy ezt az egészet úgy, ahogy van, vállalnunk kell, mint ahogy, mondjuk, az elmúlt 1100 évet itt a Kárpátmedencében. Tehát nincs „tisztes hagyomány”, és nincs, amit el kellene felejteni. Hogy miért? Csupán csak azért, hogy ami értelmes volt, és haszonnal járt, azt folytatni kell; amit pedig rosszul csináltunk — ideszámítva a kényszerhelyzetek kikerülhetetlenségét — annak a tanulságait kell levonni. Ennek a kérdésnek a lényege a szövetség létrehozóinak szándéka és a szövetség va-
