Irodalmi Szemle, 1997

1997/3 - Czakó Gábor: Emese csodája

Czakó Gábor legrosszabb. A főorvos úr félbe is akarta hagyni a műtétet, amikor kiderült, hogy a daganat szétterjedt az összes hasüregi szervekre. — Az operáció végül is folytatódott, és kitakarítottak minden beteg szöve­tet. Emese túlélte, hazaengedték. Gyógyszereket kapott, és két hetenként kel­lett pár napra bemennie a kórházba. A lakás továbbra is búcsújáróhely maradt. Eljártunk imádkozni az ágyához, no igen, ez az ágy egy szivacs volt, a szülei kettős fekhelye mellett. Az egész szobában szinte nem volt más né­hány széken és az örökké égő gyertyán kívül. A gyertya nem csupán a Lélek tiszta fényét jelentette, hanem dolgozott is: a szülők nem aludtak túlságosan sokat. Emesének súlyos fájdalmai voltak, s noha a leletek egyre negatívat mu­tattak, hamarosan morfiumozni kellett. — Egy idő múlva idegenek is csatlakoztak az imádkozókhoz, és valami kü­lönös levegője támadt a lakásnak. Mindenki tudta, hogy mi a helyzet. Emese is: világos pillanataiban beszélt is erről a maga négy-, majd ahogy múlt az idő, ötéves módján, az érettségnek, a beavatottságnak a valós hitelével. Keserűség nélkül. — Nos, ez az, ami úgyszólván elmondhatatlan. Ott imádkoztunk vagy csak hallgattunk, merengtünk az előttünk fekvő gyermek mellett, aki, elég ennyit mondanom: rettenetesen nézett ki. Elfogyott szinte, megkopaszodott, no nem, tényleg, nincs értelme a részleteknek, mert rossza irányba térítenének. Az volt ugyanis az igazság, hogy mindannyian, akik odajártunk, fantasztikusan boldo­gok voltunk. Nem fájdalom nélkül és nem szenvedés nélkül, de éppen azt ta­nultuk meg Emese ágyánál, hogy a boldogság a teljes életérzés. Távolról sem a kellemetlenségek hiányát jelenti, hanem ellenkezőleg:?? Azt, hogy minden együtt van, a betegség is, a halál is — és ez jó. Érti, kérem? Olyannyira jó, hogy működni kezd: az egyéninek mondható érzések átterjednek az egész közösségre és cselekedetekké válnak. Tapintható gyöngédség ébredt ben­nünk egymás iránt. Tisztázódtak például a félreértések öcsém és köztem. Ma­gyarázkodás nélkül. Egyszerűen nyilvánvalóvá vált, hogy annak idején az és az a ciolog valójában hogyan is történt, és mi volt az értelme. Megszűnt, mit megszűnt, nevetségessé vált az irigységem, a gyanakvásom öcsém iránt. Mind­annyian úgy voltunk, hogy alig vártuk azt az akármilyen kevéske időt, amit a leghajszásabb napunkból is abban a gyertyaillatú szobában tölthettünk. — Emese állapota időközben különösen alakult. A kedélye egyre javult, gýakran nevetett, sétálni vágyott, ugyanakkor járni már egyáltalán nem tu­dott, és teljesen megvakult. Szülei kocsiban tologatták az utcán, mint valami kisbabát. Az orvosok után természetgyógyászok próbálkoztak, méregerős gyógyszerek helyett gyógy füvekkel, teákkal, vegetárius étrenddel. — Akkor halt meg, amikor a legjobbak voltak a leletei. Egy szerdai napon azt állította a vizsgálat, hogy szinte minden a legnagyobb rendben, hétfőn reggelre, éppen ma egy éve, halott volt. Úgyszólván fölrobbant benne a rák, és elsöpörte az összes életműködését. Fura temetése volt. Elég sokan jöttünk össze, köztünk vagy öt-hat pap is, akik rendszeresen megfordultak Emese be­tegágyánál. A hagyományos szertartás föloldódott azokban az imákban, éne­

Next

/
Oldalképek
Tartalom