Irodalmi Szemle, 1997
1997/2 - KÖNYVRŐL—KÖNYVRE - Szabó József : A történeti-néprajzi kutatások nagy nyeresége
KÖNYVRŐL — KÖNYVRE tékben használja föl a korábbi kutatások eredményeit is. A Bevezetőben vizsgálódásainak célját és kereteit a következőképpen határozta meg: „Dolgozatomban arra teszek kísérletet, hogy egy sajátosan szervezett alföldi rendszernek, a Nagykunságnak — vagy ahogyan a régiek mondották, a Hatkunságnak a 18—19. századi állattartását mutassam be. A Hatkunság települései: Kunhegyes, Kunmadaras, Karcag, Kisújszállás, Túrkeve és Kun- szentmárton — a hozzá tartozó pusztákkal. A területi körülhatárolást az indokolja, hogy a Nagykunság történetileg kialakult politikai és gazdasági egység, amelyik a 18. század közepén a redempció, az önmegváltás eredményeként a Jászsággal és a Kiskunsággal — közös nevükön a Hármas Kerülettel — önálló szervezeti formát vett fel. Az időhatárokat pedig az indokolja, hogy a Rákóczi-szabadságharc után 1712-ben a Rakamaz környékéről visszaköltöző, településeit újra megülő lakosság megkezdte a békés építő munkáját, amelyik töretlen ívet alkot a vizsgált időszakban." A kötetnek A kunok gazdálkodása, birtokviszonyaik alakulása című fejezetében (9—38) részben a kunok magyarországi beköltözéséről (főképpen a Nagykunságba való betelepedéséről), részben birtokviszonyaik kialakulásáról és változásáról kapunk képet. A történeti források szerint „Az első adat a nagykunsági kunok jelenlétéről a 14. század közepéről való. Egy 1344-ben kelt oklevél szerint Nagy Lajos király megajándékozott egy Olas nemzetiségbeli kunt, aki őt éjszaka átkalauzolta a rétek, mocsarak úttalan útjain Mezőtúrról Ohatra. Ez az út a Nagykunságon át visz. Az Olas nemzetség szállta meg a Kolbázszállás központtal kialakuló Nagykunságot. Ugyanebből az időből már forrás is megerősíti a nagykunok jelenlétét a tájon” (10). A kunok nagykunsági letelepedését egy-két olyan helységnév is jelzi, amelyben kun eredetű személynév őrződött meg (pl. Karcag, Kolbász ’Kunhegyeshez tartozó lakott hely’), vagy amelyben a névtest -szállás utótagja kun eredetű nemzetség, csoport lakóhelyére utal (ilyen pl. Kisszállás, Kisújszállás). A kunok állattartásról földművelésre való áttérése és elmagyarosodása a XVI. század elejéig folyamatosan ment végbe. A mohácsi vész előtti időkből származó különféle oklevelek arról tanúskodnak, hogy a Nagykunságban az Alföld más tájaihoz hasonló sűrűségben fordulnak elő települések a török hódoltság idején bekövetkezett nagy vérveszteségek miatt azonban ez a tájegység is gyéren lakott vidékké változott. Amikor a XVIII. század békés évtizedeiben az állattenyésztés nagy jelentőségű, virágzó ágazattá vált, az itteni nagy kiterjedésű határok kevésnek, szűknek bizonyultak a külföldi piacokon nagyobb teret nyerő, nyájas szerveződésű legeltető állattartásra. A legelőre kihajtott állatokról készült XVIII. századi összeírások időről időre számba veszik a különféle nyájakat (disznók, juhok, szarvasmarhák, lovak) és a különböző céllal tartott csoportjaikat (pl. Göböly, fejőstehén, harmad- és negyedfű tinó stb.), ezenkívül ezek a számszerű adatok jól tükrözik az egyes nagykunsági települések állatállományának a piactól, az eladási lehetőségektől, a táplálkozási szokásoktól függő alakulását, változását is.
