Irodalmi Szemle, 1997
1997/2 - TALLÓZÓ - Romsics Ignácz : Integrációs törekvések Közép- és Kelet-Európában a 19. és a 20. században
Integrációs törekvések Közép- és Kelet-Európában a 19. és a 20. században másfél évtizedben mindegyik új vagy újjászületett állam gazdasági önállóságra törekedett, aminek következtében a régi, részben Monarchián belüli kötelékek és összefonódások gyors ütemben bomlottak fel. Az a Csehszlovákia például, amely kivitelének több mint a felét az 1920-as évek elején még a dunai államokban értékesítette, az évtized végén exportjának már csak egyhar- madát tudta ugyanott elhelyezni. Erre válaszul Csehszlovákia lisztszükségletének egyre nagyobb részét szerezte be tengerentúlról, miközben a szomszédos agrárexportőr országok piachiánytól szenvedtek. Az 1930- as évek közepén-végén a kelet-közép-európai országok egymás közötti kereskedelme a közvetlen szomszédság, a természetes lehetőségek és a történelmi hagyományok ellenére az összforgalom 10—15 százalékára csökkent, miközben a kontinens fejlettebb nyugati felével exportjuk és importjuk 70— 80 százalékát bonyolították le. (Berend T. Iván: A közép- és kelet-európai, gazdasági integráció kérdéséhez. In: Berend T. Iván:, Ránki György: Gazdaság és társadalom. Bp. 1974. 123—126.) Ezen belül persze egy további átstrukturálódás is végbement. A brit és francia részesedés egyre jelentéktelenebbé, a német pedig egyre meghatározóbbá vált. 1932-ben a német külkereskedelem a délkelet-európai országok export- és importforgalmának még csak 10—25 százalékát kötötte le. 1938—39-ben viszont már 40—55 százalékát, sőt Bulgária esetében 65—70 százalékát. Más szavakkal ez azt jelentette, hogy a román és jugoszláv gazdaság ugyanúgy a némettől függött, ahogy a magyar vagy a bolgár is. A II. világháború alatt minden korábbinál részletesebb és konkrétabb tervek születtek az orosz és a német nyelvterület közötti államok konföderációkká szervezéséről. Az amerikai és a brit szakértők egyaránt három egység, egy balti—lengyel, egy dunai és egy balkáni létrehozásával számoltak. (Vö részletesebben: Amerikai béketervek a háború utáni Magyarországról. Az Egyesült Államok Külügyminisztériumának titkos iratai 1942—1944. Szerk. Romsics Ignác. Gödöllő. 1962. és Pax Britannica Brit külügyi iratok a második világháború után Kelet-Közép-Európáról 1942—1943- Szerk. Bán D. András. Bp. 1996.) Az 1942 január 15-i görög—jugoszláv egyezménnyel s az 1942. január 25-i lengyel—csehszlovák szándéknyilatkozattal az első konkrét lépések is megtörtek ebbe az irányba. Ha a Vörös Hadsereg feltartóztatható lett volna az Orosz Birodalom történelmi határainál, reális esély nyílhatott volna az ellentéteitől terhes múlt meghaladására, az igazi megbékélésre és kiegyezésre, s mindennek alapján kölcsönösen előnyös biztonsági és gazdasági együttműködés kialakítására. Szabad államok szabad társulása helyett a közép- és kelet-európai népek többségének 1945 utáni osztályrésze a Varsói Szerződés és a KGST lett. Még le sem pattant azonban teljes mértékben a szovjet integráció páncélja, s máris új életre keltek azok a regionális együttműködési elképzelések, amelyek történelmi előképei az Osztrák—Magyar Monarchia föderalizálási tervei, a 19. századi antidinasztikus-forradalmi mozgalmak konföderációs utópiái, a két világháború közötti vámuniós elképzelések, s végül a II. világháború alatti
