Irodalmi Szemle, 1997
1997/2 - TALLÓZÓ - Romsics Ignácz : Integrációs törekvések Közép- és Kelet-Európában a 19. és a 20. században
Integrációs törekvések Közép- és Kelet-Európában a 19. és a 20. században vámszövetség tagállamainak erőszakos politikai alávetésére, netán állami létük megszüntetésére nem törekedtek. E koncepciók legismertebbike Friedrich Naumann (I860—1910) lutheránus teológus és szociálreformer nevéhez kötődik, akinek Mitteleurópa című könyve németül 1915-ben, magyarul pedig 1916-ban jelent meg. (Friedrich Naumann: Mitteleurópa. Berlin 1915 és Naumann Frigyes: Közép-Európa. Bp. 1916) A nagybirtokosok, katonai körök, s különösen az Össznémet Szövetség (Alldeutscher Verbánd) által propagált, s különböző völkisch és fajbiológiai elemekkel átitatódott Mitteleuropa-elképzelések viszont — a gazdasági megfontolásokon túlmenően — a közép-európai térség katonai eszközökkel megvalósítandó hatalmi-politikai alávetése, s ennek részeként keleten lengyel, baltikumi és orosz, nyugaton pedig észak-francia és belga területek bekebelezése is integráns részét képezte. Az I. világháború alatt ezt a programot kép-, viselte a vezérkar, mindenekelőtt Eric Ludendorff tábornagy és köre. (Részletesebben lásd Tokody Gyula: Az Össznémet Szövetség [Alldeutscher Verband] és közép-európai tervei [1890—1918], Bp. 1959) Az igen jelentős különbségek ellenére egyvalami mindkét irányzatban közös volt: az 1891-ben létrehozott birodalom „kisnémet” bázisának gazdasági és politikai kiterjesztése Nyugaton az Atlanti-óceánig- Délkeleten pedig a Feketetengerig. Ennek a németség által dominált neomerkantilista „nagytérgazdaságnak” a jövő világrendszerében egy negyedik világhatalom funkcióját kellett volna betölteni azzal a céllal, hogy a térség biztonságát és prosperálását a három akkori világhatalommal, Angliával, Oroszországgal és az Egyesült Államokkal szemben válsághelyzetek esetén is biztosítani tudja. Az oroszországi forradalmak után, 1918 tavaszán és nyarán egy pillanatra úgy tűnt, hogy a német vezetésű gazdasági és politikai tömörülés keleti fele létrejött. A Monarchia és Németország között 1918. május 12-én, Spában aláírt megállapodás vámunióhoz vezető szoros gazdasági, politikai és katonai együttműködést írt elő: a Baltikumot, Lengyelországot, Szerbiát és Romániát német, illetve osztrák—magyar haderő tartotta megszállva; Bulgária és Törökország, Finnország és az újonnan létrejött Ukrajna a német szövetségi rendszerhez tartoztak. A végső vereség, s az ezt szankcionáló békeszerződés következtében a német kontinentális hegemónia lehetősége átmenetileg szertefoszlott. Az újrakezdés és az újból felemelkedés esélyei azonban megmaradtak, sőt a Monarchia felbomlása, a térség atomizálódása s a rivális nagyhatalom, Oroszország tartós meggyengülése következtében a háború előtti helyzethez képest még javultak is. A konzervatív, hagyományos német vezető körök számára Mitteleurópa lényegében a két világháború között is olyan önmagában vett gazdasági cél volt, amelyhez erőszak nélkül kívántak eljutni, és amely többé-kevésbé az érintett nemzetek önállóságát is tiszteletben tartotta volna. Ennyiben ez a koncepció a háború előtti liberál-imperialista tervek folytatásának tekinthető. A nemzetiszocialisták integrációs elképzeléseit vi-