Irodalmi Szemle, 1997
1997/2 - FÓRUM ’97 - Fónod Zoltán : A párbeszéd esélye
FÓRUM ’97 lő/szerveződő fórum jövőjét is), meddig hajlandók a „másságot” tudomásul venni, s mikor tekintik tehernek az ellenvéleményt. A harmincas években azon bukott meg a „szentiváni kúria” (s vele az ígéretes Új Munka című folyóirat), hogy a jobboldali pártvezetés nem tudta elviselni, Szvatkó Pál a jobb- és baloldali írók közös munkafrontja megteremtése szándékát követve a folyóiratban megszólaltatta a baloldali értelmiséget is. Az 1968-as tátrai konferenciának az volt a fő bűne, hogy mást mondott, mint amit a „szülőpárt” hallani akart. 1990-ben és azt követően (a Szabad Fórum és a lévai két találkozó) a fórumok kudarcát az érdektelenség, illetve az érdekek egyoldalú megfogalmazása okozta. A politikai színképből szlovákiai magyar viszonylatban ugyanis elsősorban a baloldali értékrend vállalása hiányzik. A létező pártok a rendszerváltásban a jobboldali fordulat és politika lehetőségét látták, s a magyarországi MDF, SZDSZ és a FIDESZ mintájára szervezkedtek. Szem elől tévesztve, hogy a Nyu- gat-Európa többségében a szociáldemokrata, szocialista pártok jelenléte vitán felüli, sőt az Európai Unió tagországainak többségében ezek a pártok kormányoznak. Az Együttélés nem vállalta ezt az irányzatot, a társutas megoldás (a DBP-ben) erőtlen és következetlen politikai irányvonalat kínál, a közelmúltban megalakult szatelitpártnak (Magyar Népi Mozgalom) pedig csak a kon- juktúra szintjén létező pártprogramja van. Márpedig a kisebbségi politizálás számára veszedelmes kísérlet az alkalmazotti réteg vagy a szociális gondokkal küszködök népes táborát az országos pártok karámjába kényszeríteni, vagy az elkövetkezendő választásokon is csak az „öntudatra” apellálva várni a szavazatokat. Sajnálatos jelenségé a szlovákiai magyar politikai életnek az is, hogy a sajtó (elsősorban az Új Sző) maga is politikacsináló, sőt politikai hatalom akar lenni. Visszatetsző ez azért is, hisz az egyetlen magyar nyelvű napilap esetében a pártok „szépségversenyében” az egyenlő távolságtartás volna az indokolt, s nem az „egykapura” játszás, még kevésbé a lejáratás. Nehezen viselhető el, hogy egy független napilap a tárgyilagosságtól legyen független. Ilyen és hasonló kérdések óhatatlanul megfogalmazódnak az ilyen fórumokon, éppen azért, mert nem létezik olyan fórum, ahol panaszukat, bánatukat az emberek kibeszélhetnék. Csak oszlathatja a „ködöt” és a bennünk rekedt traumákat, ha a szerveződő fórum (mely lehetne a Szlovákiai Magyarok Fóruma is) nyitott tud majd lenni minden épkézláb gondolat előtt. Ellenkező esetben csak megismétlődhet az Új Munka sorsa, amikor a „szellem halálraítéltjei” a gladiátorok Morituri te salutant (’a halálba menők üdvözölnek’) kiáltásával köszöntötték az olvasót. Sejtve és érezve, az „intrikák, a közöny és a könyörtelenség arénájába” belépő gladiátor remegve készül szomorú sorsára, hogy „a cézárok páholyából valaki lefelé fordítsa hüvelykujját”, és felharsanjon a „Recipe ferrum, recipe ferrum!” (a. m. fogadd be [testedbe] a fkard]vasat) Ez még talán odébb van, s lehet, hogy ma már nincsenek is cézárok... Fónod Zoltán
