Irodalmi Szemle, 1997
1997/1 - Faludy György: Óda a magyar nyelvhez 150 éve született MIKSZÁTH KÁLMÁN
Óda a magyar nyelvhez Jelentőmód. Az aszály mindörökre ráült a szürke, megrepedt rögökre. Magánhangzó-illeszkedés! Kaján törvénykönyvvé Werbőczigyúrt talán? robotba tört paraszt alázata vagy összhang, mely jövendő, szebb utakra messze mutatna? És főnevek, ti szikárak és szépek, ti birtokos ragokkal úri népek, országvesztők, elmozdíthatatlanok, s ti elsikkadt felőrölt alanyok; megölt vagy messze bujdosó fiák, Hajnóczyk, Dózsák meg Rákócziak — ó, jaj nekünk, mi történt ennyi lánggal és a hazánkkal? Parasztok nyelve, nem urak latinja, nem grófok rangja, de jobbágyok kínja, magyar nyelv! fergetegben álló fácska, hajlongasz szélcibáltan, megalázva — 5 ki fog-e törzsöd lombbal hajtani? Te vagy jelenünk és a hajdani arcunkat rejtő Veronika-kendő és jövendő. Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk és forró, mint forrongó szellemünk. Nem teljesült vágy, de égő ígéret, közös jövő és felzengő ítélet, nem hűs palackok tiszta óbora, nem billentyűre járó zongora, de erjedő must, könnyeinken úszó tárogatószó. (Párizs, 1940)
