Irodalmi Szemle, 1997
1997/2 - Rudolf Sloboda: A beszámoló
Rudolf Sloboda halált éneklik, még előnyt is élveznek: ők az úgynevezett elmélyült költők. Ők azonban nem arról az állapotról írnak, amely a halál után áll be — mint egyes költők, akik a Földre érkezésem előtt éltek (például Dante, aki más világot talált ki a halál utánra. Ott az úgynevezett rossz emberek el vannak különítve a jóktól. S ami a furcsa: a rosszak szenvednek. Danténak eszébe sem jutott, hogy gyógyítani kellene őket. Ismétlem, ez kitalált világ, de tükröz egy vissza-visszatérő ideológiát a pokolról, ahol a szerencsétlen pszichopata — például homokszexuális — a jégbe fagyva tűr örök időkig csak azért, mert a nemileg egészégesek között élt.) — ergo, nem ilyen költőkre gondolok. Én az ún. Realistákra gondolok, akik azt sugallják, hogy a földi élet nagyon gyönyörű, de a halált magától értetődőnek kell tekinteni. Ezek a gyógyítástól mentes szegények nagy népszerűségnek örvendenek, főleg az ifjúság körében. Az ifjúság nem arra összpontosít, hogy egyre több ismeretre tegyen szert, tökéletesedjék matematikában, a biológiában, a testnevelésben, hanem a teázókban és a kávéházakban ücsörög és a tragiko-optimista költő versein mélázik. Ellentmondásos helyzet: el tudják képzelni, hogy a földi lény leél húsz évet, de főzni még nem tud? Ha azt mondom, főzni, az ételek elkészítésére gondolok, amilyeneket a földi lények leginkább kedvelnek — a főtt ételekre. Persze sejtelmük sincs, hogy minden ehető, de ezért nem ítélem el őket. Mindamellett, hogy félnek a haláltól, csöppet sem törődnek az egészségükkel. Egyszer sokat esznek, másszor keveset, különféle mámorító folyadékokat isznak, amelyek önkívületi állapotba hozzák őket, és másnap, amikor visszazökkennek a mindennapi életbe, fáj a gyomruk, a fejük. (Azt tán említenem sem kell, hogy a Földön senki sem élhet gyomor nélkül, s bár nincs protézisük [műgyomruk], mint nekünk, mindenféle hulladékkal károsítják a gyomrukat, amely nincs alkalmassá téve az anyagcserére.) Az emberiség nem szereti egymást. Ez még csak hagyján... Nemrég például háború tört ki, abban tömegesen irtottak ki egész népfajokat, mert állítólag útjában voltak más nemzeteknek. Ezt a háborút az az ideológia gerjesztette, amelyik hitt az abszolút halálban, vagyis azt vallotta, hogy ha valakit megölünk, ártalmatlanná válik számunkra. (Hasonlít egy kicsit arra, mint amikor az anya megöli a testében lévő magzatot, és azt hiszi, hogy ezzel mindent megoldott.) Bár a földi lények részben elismerik az objektív elveket (például előszeretettel állítják, hogy minden mindennel összefügg), még mindig csak egy közepes képességű gondolkodó gép szintjén állnak, amilyenek a porozó repülőgépeket irányítják — vagyis még úgy-ahogy elismerik a térbeli kölcsönös viszonyt, de az időbelit nem. így keletkezik az az érzés, hogy a halott magzat, a halott ember, akit évek óta a föld takar, már nem állhat rajtuk bosszút. A földi lényeknek van egy vallásuk, amelyben a fő istenük emberi formát öltött, feltámadott halottaiból, és mint hús-vér ember felszállott a mennybe. Egyesek ezt nem hiszik el, mások hisznek benne egy kicsit, de vannak, akik
