Irodalmi Szemle, 1997
1997/2 - Duba Gyula: Az írásról — három tételben
Az írásról — három tételben illatoznak. A történelmi fejlemények, létkérdések és sorstragédiák ismertek, nem részletezem őket. Arról szólok, hogyan hat az anyanyelvi válság az értelmi érésre, az intellektus fejlődésére! Milyen nyomdai maradÖmarad(hat)nak a tudatban? Az általános hiány jelentős része — információhiány. Nincs hír a világról, a messzi térségek nem üzennek. Elhagyott szigeten élünk, amely kívül esik a hajók útján. Valahol béketárgyalások folynak, messze a sorsunkról döntenek, Európa s a világ újrarendeződik. Átértékelik a fogalmakat és más értékrendet alkotnak. Az új élet alaphangjai világszerte harsognak, örömtől és életerőtől tombol a megkönnyebbült emberiség. Nálunk az élet állóvíz, melyet nyers szél barázdál. Máshol iskolák indulnak, az egyetemek megnyitják kapuikat, hírügynökségek és szerkesztőségek ontják a friss híreket. A rombolás és pusztítás ördögének rabságából szabadult élet elemi erővel követeli jogait. Ismét szerethet a fiatalság! Mohón és elemien friss erők törnek fel, Európa nekilát, hogy újra építse önmagát. A haladás botladozik, óriásiak a nehézségek, de a káosz teli van teremtő energiával. Mi erről mit sem tudunk! A nyelvünk megbénít, romlásra és tudatlanságra ítél, degenerálódásra, mint egymás között házasodó rokonokat a vérfertőzés. Véd a nyelv és elveszejt! Szűkössége letöri a becsvágyat, megcsonkítja a képzelet röptét, lenyírja szárnyait. A kiszolgáltatottság torz maszkjában tör ránk a történelem. A háború közös sors volt, a front kollektív élmény. A jogtalanság állapota ilyen értelemben is egyedi, minket sújt csak, talán valóban bűnösök vagyunk?! Közösségként sújt a jogtalanság,mégis egyedi sorsok formájában érvényesül, nem lesz belőle kollektív tudat. Hiszen nem tudunk egymásról, sajtó, rádió, irodalom hiányában nem tudhatunk, a szomszéd falu történései is ismeretlenek maradhatnak. Megaláz a közös sors, de nem szervez egységes öntudatot. Igazságérzetünk úgy omlik össze, mint a találat<pt kapott ház, a felrobbantott templom, mint a lerombolt iskola, melynek sóval hintették be a helyét. A titkok révülete és a végtelen Idő megsejtése után eljött a balsors önkénye. Amelyben lét és nemlét lehetősége egyaránt adott! Tombolva bánik velünk a történelem, mint részeges és mostoha apa a gyerekeivel. A jövendő író akarhat-e, kívánhat-e meggyőzőbb életiskolát?! MIÉRT NEM LE(HE)TTEM ÍRÓ? Márquez gyerekkorában kilenc évet töltött egy kolumbiai faluban, s a korszak annyi élményt jelentett számára, hogy emlékei írói munkássága alapjai lehettek. Móricz Zsigmond is tízéves koráig tapasztalta és élte nagy részét annak, amit később megírt. Az író gyerekkori élményei tehát fontosak a munkássága számára. Az ösztönvilág jelentőségét a lélektan vizsgálja, gyökerei a gyermekkorba nyúlnak vissza. Mintha kevesebb szó esne azonban a kamaszévekről. Érzésem szerint méltánytalanul! Mert ha a gyerekkor az ösztönvilág kezdeteit jelenti, a kíváncsi világra csodálkozás idejét, a mély nyelvi élmények és látomásos megérzések
