Irodalmi Szemle, 1996
1996/4 - Kovács Sándor Iván: „Kárpát szent bércére...”
Benjámin elsősorban hegyaljai borokkal kereskedett; felesége, a lőcsei német Pfannschmidt Juliánná is egy tokaji szőlőbirtokos mostohalánya volt. Kölcsey 1830-ban csak Kraudy Sándor János vendége lehetett. Báró Vécseynek ilyen házigazda dukált, a Kraudyak ugyanis 1693 óta magyar nemesek. Zólyomból telepedtek a gömöri Rimaszombatba, majd Dobsinára, s onnan Miskolcra. Kraudy Sándor János ugyancsak a felvidéki németek közül házasodott: a !> smárki Melczer Klárát vette feleségül. Róluk mintázta Kölcsey Áringer főbírót és feleségét, ők közvetíthettek hozzá színeket és hangulatokat, amelyek persze miskolci élményeknek felelnek meg. A két Kraudy-házból át lehet látni a másik ablakaiba — Erdőhegyi-Kölcsey is így ábrándozik a maga ablakából oda áttekintve, ahol a szép Áringer-lány, Nelli pihen, Nellinek is lehettek modelljei a Kraudy családban: Emilia Julianna vagy Juditha Leontina kisasszony. Őket ültették a fortepiano mellé, az ő hímzéseiket és Victor Hugóból felmondott idézeteiket csodálhatták meg a vendégek: Kölcseyék. A Kárpáti kincstár történései farsangkor játszódnak — Kölcseyék is ekkor lakoztak Miskolcon Kraudyéknál. A balkáni görögöket a török terjeszkedés szorította mind északabbra, s a vegyes nációjú, de egységesen görögöknek nevezett kereskedők így vertek gyökeret a Felvidéken, Debrecenben, Tokajban s különösen Miskolcon, ahol virágkorukban a XVIII—XIX. század fordulóján minden miskolci forintból az övék volt nyolcvan krajcár. Tőkeerősek, azonnali készpénzfizetők voltak, etnikai, nyelvi és kulturális különállásukat sokáig megőrizték: hatalmas görögkeleti templomuk ma is áll, s volt külön iskolájuk, kórházuk, temetőjük. Miskolc polgárosodásában a görög vállalkozókedv is ott munkál. A görög kereskedő alkata elütött a hagyományos magyar karaktertől. Gúnyolták is a csalmárnák nevezett görög kalmárt az idő tájt. Az erőszakos, rámenős, kíméletlen Kraudyról, aki leüti Erdőhegyi kezéről Nellit, a Kárpáti kincstár hőse elítélően nyilatkozik. A filléres gondok közt őrlődő, nehezen és rosszul gazdálkodó Kölcsey azonban kincstárra lelt Miskolcon a szatmári üres kamrák után! Azoknak a görög kereskedőknek a kincseire, akiknek leltáraiban, peres aktáiban, leveleiben nem tíz-, hanem százezres summák és méregdrága, fényűző divatcikkek tarkáiknak. A Kárpáti kincstár: "nyomorult agg rege"; a miskolci görög kincs: káprázatos valóság, amelyhez foghatóra Erdőhegyi—Kölcsey csak valaminő tátrai csodabarlangban találhatna. A "hihető hihetetlenhez" kellett a kellően romantikus Tátra-Késmárk háttér. A társadalomkutató, a hivatalnok-politikus Kölcsey írói fenntartásai ellenére is elismeréssel szemlélhette "A miskolci kincstár" mesés gazdagságát, a görögök kereskedői, pénzügyi rátermettségét. A legendás Kárpáti kincstárról fantáziáié Erdőhegyiként egyszersmind el kellett ítélnie az eszközökben nem válogató tőkefelhalmozást, az érzelmek aggálytalan alávetését az akaratnak és a tettnek. A szemlélet Kölcsey-Erdőhegyiben megtestesülő ambivalenciája mégsem akadályozza abban, hogy ne ő fesse irodalmunkban (valóban élt miskolci modellek után) a két leghitelesebb görög kereskedőportrét: a "késmárki" Áringerét és Kraudyét. Kovács Sándor Iván
