Irodalmi Szemle, 1996

1996/1 - ÁRGUS - Fűzfa Balázs: A múlt valós színei

voltak ezek az idők a felvilágosodástól Madáchig ívelő korban. Bölöni modernségét például majd csak Kafkát olvasva értjük meg igazán — így ír 1835- ben (!): "Egy fekete könyvre hivatkoztak ellenem, de a vádat senki fel nem olvasta, s vádló senki nem volt” (80. o.).

I Aikácsy egyik legnagyobb szeretettel körülvett figurája azonban kétségtelenül Kölcsey Ferenc. Olvashatunk a kötetben kitűnő Kölcsey-pályaképet s több dolgozatot a költő életéről, műveiről; talán a legmeglepőbb című ezek közül A köpcös férfi. Ez is arra utal: akikről Lukácsy arcképet ad, azok legelsősorban mindig emberek, s csak utána alkotó elmék. A Hymnus és a Szózat sorsa, Kölcsey világirodalmi olvasmányai fennkölt, az utókort is érdeklő témák. S a köpcös férfi alakja'.’ "Még három éve van hátra. Háza tornácát lerontatja, s kamrácskát, fürdőszobát rakat helyébe; az előszobába a kemence kerül, a ház köré kőkerítés; juhai, sertései szaporítására nagy gondot fordít, birtokát körülárkoltatja, szilvafákat palántákat. Közben el is hízik: »hasam elég tisztességesen rnegkerekedett«. így élt, a vereség után.

A sertésszaporító, fürdőszoba-építő, meghízott Kölcseyt nem szokás emlegetni. En szeretem: A filmnek itt vége, a kép — a köpcös férfi alakjával kimerevedik. Búcsúzzunk tőle így." (125. o.)

S miközben szerzőnk kiemeli a régi szövegekből mindazt, ami ma is örömet szerezhet, ami ma is rácsodálkoztat bennünket egy-egy ősrégien modern gondolatra, aközben megmozdulnak a képek, a szobrok. Megelevenedik a ve- zércikk-inűfaj egyik úttörőjének, Vajda Péternek az alakja, ki ugyanakkor az irodalmi tárca "feltalálója" is, s 1831 —

árgus

__________________________________

33 között "költészete a legjelentősebb lírai erőfeszítés" volt ebben a nyelvben (169. o.) — azon az úton, melyet Lu- kácsy így jellemez: "Európában a század elejétől apró, ellenőrizhetetlen elmozdulások újítják meg a lírát: a vers kicsúszik a hagyományos műfajok klasszifikáló rácsozatából, a kép önálló útra indul, s mint a hógolyó, új s új jelentésrétegeket szed magára, jogot követel a többértelműség, szerepet kap a csend, s az allegória kígyőbőréből lassan kifestik az, amit szimbólumnak nevez az esztétika." (164. o.)

Lukácsy Sándor bizonnyal tudna egy ilyen szemléletű, egy ilyen stílusú, "Szerb Antal"-os" irodalomtörténetet is írni. Őt azonban nem ez a fajta felfogás ejtette rabul. Elsősorban nem a korokon átívelő rezdüléseket figyeli, nem az ízlésváltozások törésvonalaira függeszti tekintetét, hanem a moccanó lélekre, s annak a léleknek a motivációira, környezetére. Nála is fontos a vers, de néha talán még fontosabb egy ottfelejtett papírfecni, egy odavetett mondat, mert semmihez sem hasonlítható az izgalom, amit akkor érez, amikor azokból a levelekből, azokból a papírfecnikből egy szempár kezd rá tekinteni.

Mint Táncsicsé, aki nagyszerű és kisszerű is volt egyszerre — de bátor is és humorérzékkel megáldott is: nyelvtankönyveibe ilyen mondatokat csempészett: "A hol a tulajdon csak kevések kezében van, nincs ott boldogság." De József nádor gyerekei is ebből a könyvből tanultak, így természetesen botrány lett a dologból... (237. o.)

Es Petőfi arca: a Felhólc, Az apostol, Az. őrült Petőfije — a különböző Petőfi. Aki a zaklatottnak mondott Egy gondolat báni engemet című rapszódiájában az. egyik legszabályosabb és