Irodalmi Szemle, 1996
1996/7-8 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Fónod Zoltán: A tölgyerdőre épült város
Fónod Zoltán szellemét” vigyázó városét, „ahol apolgárnak volt mersze odaállni a pult mő- gé”, mert a polgár nem doktor akart lenni, hanem „serfőző, mint az apja”. Má- rai számára Jakab polgár anyjának ivadékai a magyar Budenbrookok, akik a harmincas években időszerű példát mutattak a hivatali asztala mellől föltá- pászkodó magyar középosztálynak. Aradi Zsolt „vágyai városaként” emlékezik Kassára, mozaikokból rakosgatja össze a múltat, s úgy ítéli meg, l >gy a kassai Dóm nem a magyar imperializmus bizonyítéka, hanem a Pax Hungaricát re- velálja, akárcsak Kassa története, kultúrája. Izgalmas az az utazás is, melyet Cs. Szabó László örökített meg (Kárpát kebelében). A történelmi múlt mellett a harmincas évek csehszlovákiai valósága is részévé válik ennek az „utazásnak”. Ez az utazás a „kibékítő választ” is keresi az új eszme és valóság kihívásaira. A kisebbségi írók közül Jócsik Lajos Érsekújvári városképe tűnik (tényszerűségében is) irodalmilag oldottabbnak. Témáját tekintve „elüt” a korábbiaktól Schöpflin Aladár tanulmánya (A Felvidék a magyar irodalomban). Az írás emelkedett szellemisége, valamint gazdag történeti vonatkozásai révén hasznosan kiegészíti azt az „utazást”, melyet a szerők elképzeltek. Schöpflin Aladár úgy tekint erre a tájra, mint a magyar irodalom és műveltség „szent földjére”, függetlenül attól, hogy az itt élő tudósok milyen nemzetiségűek voltak. „Magyarok. szlovákok, németek között csak különbségek voltak, nem ellentétek... A három nép fiai között rendezve volt a számla, valamennyien kaptak egymástól, de adtak is egymásnak.” Az említetteken kívül Rozsnyó (Tichy Kálmán), Rimaszombat (Szombathy Viktor), Losonc (Simándy Pál), Komárom (Erdélyi Pál), Mátyúsföld (Vájlok Sándor), Érsekújvár (Kassák lajos, Jócsik Lajos) városképe is felidéződik egy- egy emlékezés, élmény kapcsán. Tartalmas az az „utazás” is, melyet Szalatnai Rezső tollából (Utazás a Szepességen) idéznek fel a kötetben. A gyűjteményt Filep Tamás Gusztáv tartalmas utószava zárja. Az utószó nemcsak a válogatás szempontjaira utal, hanem a teljesség igénye nélkül felsorolja azokat a tanulmányokat, riportokat, városképeket, melyek kisebbségi írók tollából a két vi- láágháború között születtek. Fábry Zoltán és Balogh Edgár írásaiból (szociografikus-agitatív jellegük miatt) nem válogattak, feltehetően szerepet játszott ebben egyfajta szemléleti elfogultság is. A Fábry „megénekelte” Stósz vagy Kovács Endre Pozsonya, illetve Balogh Edgár „szennyországának” egy szeglete talán erőteljesebbé tehette volna azt a képet, mely a történelmet idézve a valós élet gondjait is felmutatta a két világháború közötti Csehszlovákiában, ill. a Szlovák Államban. Vitatatni lehet azt is, az 1916 és 1947 közötti korszakhatár szerencsésnek mondható-e, nem szűkíti-e azt a horizontot, mely a kisebbségtörténelem részévé vált. Az az érv, hogy a hasonló tárgyú írások „antológiákban... közkézen forog(hat)nak”, csak részigazságként fogadható el. A gondos munka bizonysága a jegyzet is, melyben a kötetbe sorolt írások forrásaira utalnak a szerkesztők. A vállalkozás erényei vitathatatlanok, művelődéstörténeti vonatkozásban, valamint a hagyomány, örökség ápolása tekintetében is tanulságosak a felsorakoztatott írások. Értékes képet nyújtanak a jövőkép kialakításához is. Ab-
