Irodalmi Szemle, 1996
1996/1 - Duba Gyula: Álombéli albérlet
fogadkozom, hogy a nyugalmunkat illetően biztos lehet, semmilyen veszély nem fenyeget. Ekkor történik a váratlan esemény. 1 igy hang szólal meg, a háziúr hangja, először hallom tisztán és érthetően. A hang a szalon felől jön, csak az ő hangja lehet, a kissé megnyitott ajtón át érkezik, és nagyon határozottan szól hozzám. Nem goromba, nem durván kemény, ám végtelenül komoly, és nem tűr ellentmondást. Mintha némi sajnálkozást — vagy talán csak a rossz lelkiismeret zavarát'? — is éreznék a hangjában. Tényszerűen közli velem, hogy amíg nem voltam a lakásomban, ki tudhatja, merre és milyen ügyekben járt valahol!, tehát amíg távol voltam, kénytelenek voltak kiadni a szobámat egy diáklánynak! A lány a hegyekből jött, nyomatékosan megismételte... a hegyekből!... nagyon rendes, megbízható teremtés, beiratkozott az egyetemre, ahol majd nyelveket és történelmet tanul. Különösen a történelem érdekli!, hangsúlyozta a házigazdám. De más is, tette hozzá sietve, valóságos polihisztor! Nagy szüksége van a szobára, mert a kollégiumok túlzsúfoltak, és szegény leány nem kapott beutalót. Az utcán mégsem hagyhattuk, vélekedett humánusan töprengve a háziúr, magának azonban kedves uram, mondta inkább kedélyesen, mint sajnálkozva, ezek után kénytelenek vagyunk felmondani! Sajnos, nincs mit tenni, ez a tényállás! A hang elhallgatott, s én szinte megnémultam. A dermedtségre, mely akkor elfogott, másnap is emlékeztem. Égbekiáltó igazságtalanság! Tiltakoznom kellene, jogorvoslást kell kérnem! A szoba sok éve az enyém, némileg rapszodikusan, ám háborítatlanul birtokolom, a tulajdonom. Hol az a lány, hogy a tolakodását számon kérhessem?! Hallatlan arrogancia! El kell vele fogadtatnom! Tisztelt uram, mondtam sietve a háziúrnak, kedves uram, szóltam arra felé, ahol őt sejtettem, mi kifogásuk van ellenem?! Váratlan és elhamarkodott felmondása méltatlan hozzám s önhoz is...! Úriember semmiképpen sem tesz ilyet! A háziúr azonban nem mutatkozott, hang ja sem szólt többé hozzám. Megkérdeztem, mintha pusztába kiáltanék, hol van az a lány? Vizsgára készül a kicsike!... — gúnyolódott velem a szalon irányából valamelyik házifruska, nagyon szorgalmas a lelkem, csak tanul, tanul... A kusza szóváltások alatt a feleségem eltűnt mellőlem. Magamra maradtam... A szobáról azóta nem álmodtam. Az álom hiánya nem bánt, de nyugtalanságot hagyott bennem. A sok érthetetlenség és érteimezhetetlenség, mely körülvette, azóta is foglalkoztat, semmire nem találok magyarázatot. Kissé félek is, hogy újból megjelenik az álom. De mi újat hozhatna, ha Álombéli albérlet
