Irodalmi Szemle, 1996
1996/7-8 - HAGYOMÁNY - Turczel Lajos: Kovács Endre és a csehszlovákiai magyar irodalom
Turczel Lajos marad. A szerelmük a prágai egyetemista környezetben szövődött, s elhúzódó tanulmányaik befejezése után Pozsonyban szakadt meg. A szerelmi regény érdekességét és műfaji színvonalát a női narrátor alkalmazása alapozza meg, de az elbeszélői mód helyenként furcsa olvasói érzeteket is kelt. Márta olyan pozsonyi középbirtokos család sarja, amelynek gazdasági és társadalmi helyzete az 1918-as államfordulat, a cseh.' dovák földreform és az apa hirtelen halála miatt megrendült. Fokozatosan szegényednek, de a tradicionális viselkedési normákhoz görcsösen ragaszkodnak. Mártának kiváló szellemi képességei vannak, francia szakos hallgatóként a prágai egyetem neves professzorai felfigyelnek rá, tehetséges teniszezőként egy nemzetközi amatőr diákversenyen is sikert arat, és vonzó, csinos nőnek tartják őt. Ilyen adottságok birtokában a családi elvárásoknak megfelelő házasságot kötő előkelő, s úri passzióból finoman tudóskodó nő válhatott volna belőle, de a családi romlás deformálta a lelkivilágát: a társadalmi és tudósi ábrándokról fájdalmasan lemondott, s csak szakmát értő jó pedagógus és mindenek fölött olyan szerelmes nő akart lenni, akit a szerelem az elveszített illúzióként gazdagon kárpótol. „Szeretni! — csodálatosan szép dolognak sejtettem ezt, bár még semmi bizonyosat nem tudtam róla — mondja Márta — Az a fajta várakozás töltött el engem is, amely kezdetben minden fiatal lányban megvan. Egyszer nagyon fogok szeretni. Egész lényem el fog égni ebben a nagy szerelemben. Talán nem is én leszek, aki tovább él, csak énem fizikai része őrzi meg önállóságát, de a lelkem semmivé válik az idegen lélek ölelésében." A szerembevaló óvatos belekóstolásokat egy nagyon tehetséges, de erőszakos szudétanémet fiúval, a szociológiai szakos Erikkel kezdte. Együtt tanulták meg a csók technikáját, de Márta nem lobbant fel iránta. A vágyott ideált aztán a bölcsész Plivényi Gáborban találta meg, akivel egy egyetemi kulturális rendezvényen ismerkedett össze: „Megnéztem azt az embert, aki előttem állt. Eriknél vagy fél fejjel volt magasabb... Ami nekem az első pillantásra feltűnt, a kézfogása volt. Sohasem fogtam, még emberrel kezet, akinek ilyen jóleső, bársonyos tapintású, biztató kézfogása lett volna... Néhány perc múlva már olyan volt, mintha ringató habok hátán emelkednénk ismeretlen magasságok felé. A levegőben ritka ünnepi pillanatok mámora érződik, a szavak rejtett és sejtelmes árnyalatokkal gazdagok, egy-egy burkolt jelzőnek külön gazdag élete van, s a nevetés úgy cseng mint az arany.” így, ilyen egzaltált beleéléssel kezdődött a négy-öt évig tartó szerelmi kapcsolat, amelynek alakulását Márta nem a történések kronológiai sorrendjében beszéli el, hanem a végső szakítás utáni rendkívüli zaklatottságában idézi fel elejétől végig a szerelmi odisszeát. Ez a fájdalmas újraátélés, átboncolás helyenként erősen szentimentálissá és túlstilizálttá válik, de ez a művészi fogyatékosság szinte adekvátnak tekinthető,hiszen egy szentimentalizmusba hullott nő sajátja ez. A regény olvasása közben többször is úgy éreztem, hogy a Fanny hagyományainak modern változatát tartom a kezemben. A szerelem beteljesedését nagyrészt itt is a szerelmesek közti társadalmi különbségek
