Irodalmi Szemle, 1996
1996/1 - Duba Gyula: Álombéli albérlet
körülmények összejátszása folytán, szóval ekkor jutott a tudomásomra, hogy a szobám szomszédságában még egy hasonló üres szoba van, s azt talán megszerezhetném magamnak. Ennek lehetősége határtalan örömmel töltött el, új célokkal és vágyakkal kecsegtetett, egészen fellelkesedtem. Azzal csábított, hogy terjeszkedhetem a házban, megnövelhetem életteremet. Gyorsan múlt az idő, évek teltek el. Álmaim folytatódtak. Szabálytalanul jelentkeztek, nem kötődtek a mindennapi eseményekhez. Mintha valamilyen belső ütemterv szerint éltek volna bennem. Jöttüket nem jelezte semmi, s rendszerint el is múltak nyomtalanul. Talány marad, hogy időnként minek a hatására kezdtek el mégis újból foglalkoztatni. Az álmoknak pedig mintha csak jót tett volna a törődésem! Minél többet foglalkoztam velük, annál jellegzetesebbekké és gazdagabbakká váltak. Megteltek és kiszínesedtek, szinte kigömbölyödtek, hatásos apró részletekkel gazdagodtak. Az új elemek azonban nem a bennük foglalt tények és tárgyak szaporodását jelentették, az álmaim inkább jelentésbelileg és érzelmileg gazdagodtak. Ezzel kapcsolatban azonban meg kell említenem egy érdekes apróságot! Az új részletekkel nem az ébrenlétemben törődtem, álmaim friss elemei napközben szinte eszembe sem jutottak, egyik álmomat sem vettem annyira komolyan, hogy jelentőséget tulajdonítsak neki, esetleg hozzá igazodjam. Valójában nem hittem álmaimban! Valamilyen — mondhatnám csodálatos —- módon elalvás közben, a pihenéshez készülődő tudatomban, megnyugvó szervezetemben indultak el olyan figyelő folyamatok, amelyek álmaimat mind tevékenyebbé és gazdagabbá tették. Talán az álmok öntudata szerveződött bennem! Mintha ösztöneim ketté hasadtak volna. Tudatalattim az ébrenlét és álom mezőire osztódott. Napközben nem vettem róluk tudomást, ám amikor éjszaka eljöttek, érzékeim és ösztöneim számos tartománya az álom szolgálatába állt. Ennek tényét ugyan megállapítottam, ám a következményeire máig nem találok magyarázatot. Mi okozhatta álombéli tettvágyam első megnyilvánulását, azt az elhatározásomat, hogy szobámnak az átjáróba, tehát végül is az utcára nyíló ajtajára, a sikátorba vezető kijáratra vasrácsot szereltetek, amelyet tetszés szerint nyithatok és zárhatok? Vagy talán hasonló vasredőnyt tétetek rá, amilyen régen a vegyeskereskedések és kisebb üzletek ajtajain és kirakatain volt látható! Felmerül a kérdés, miért nem éreztem biztonságban magam az ajtó miatt? Mitől féltem? De a kérdés az álmaimban nem így vetődött fel. Természetes szükségszerűségnek tűnt fel bennünk a vasrács vagy redőny kérdése. Ébredés után pedig már hiába törtem rajta a fejem... Duba Gyula
