Irodalmi Szemle, 1996
1996/7-8 - KRITIKA - Szitányi György: Vazallus Lázár, a warrenpréda
Vazallus Lázár, a warrenpréda sa alakuljon ki: az alázatos rebellis, a titokban lázadó lovagias alattvaló. Ez a szubjektíve akár szabadnak is mondható lény, aki titkon mesélt fiának „egy szebb jövőről szerelmesen" miközben jól felfogott érdekétől vezettetve gumimosollyal szolgálta urát, lelkiségében a lovagkorhoz kötődve élt és él ma is. Szabadsága filozofikusan értendő: felismert szükségszerűségek korlátai között választotta az érdekeinek megfelelő legkisebb rosszat. Vagy amit legkisebb rossznak vélt. Ebből természetesen következik, hogy aktuális elnyomójánál szubjektíve szabadabb lévén módja volt a szellem magasából lenézni saját és ura sorsára, miáltal világszemléletének immanenciája az irónia lett. Ha nyílt sisakú lehetett volna — vagy lehetne —, pirulás nélkül hasonlítanám Cidhez, hiszen a lovagság becsület, szerelem és hűség hó.rmasságában az autonóm lovag szabadon választja becsületének és érdekének egyaránt megfelelő döntését; választ hűségei (a királyhoz, önmagához vagy a joghoz kötődés) között. A vazallushűségben — vélem Hegel nyomán — a szubjektum egy magasabban állónak (a hatalomnak) való odaadása ellenére is megőrzi önmagán nyugvását, magyarán öntudatát és önbecsülését. Hozzáteszem: legalábbis eleinte. E „legalábbis eleinté”-ben a Sólyomvadászat abszolút főszereplője, Vazallus Lázár lovag. Megint csak filozofikusan, persze. És csak a döntés pillanatában. Máskülönben semmi köze a lovagi eszményhez. Egyfelől szekularizált civil — hogy polgárnak azért mégse nevezzem —, aki ateista. (Ezzel kapcsolatban itt hívom fel a figyelmet Duba bölcseimére, hogy mivel ateistának vallja magát e hős, kis i-vel mondja: isten, míg az írói szövegben és a nem ateisták mondataiban — lévén elsősorban név, nem pedig foglalkozás — I-vel írja.) Másfelől Vazallus sokkal inkább többszörösen alárendelt alattvaló, mint igazi vazallus. Ennek lényegét helyzetének kafkai természete adja. Ezen azt értem, hogy élethelyzetünk rokon volta ugyanúgy döntő, mint a kelet-közép-európai régió történelmi múltjának, amit nem szeretnék fejlődésnek nevezni, mivel abban nem is hiszek, a kárpát-medencei folyamatoknak föntebb vázolt hasadtsága. Az, hogy Vazallus tudja, hiszi vagy képzeli-e magát kommunistának, vagy sem, teljesen közömbös. Ennek sem döntéséhez, sem sorsa alakulásához nincs köze. Annak azonban van, hogy kisebbségben él. Kafka német anyanyelvű zsidó volt az őt egyik minőségében sem kedvelő cseh fővárosban. Műveiből ennélfogva nem hiányzik a hérosz, s a homéri derű pedig végképp nem. Azoknak ott semmi helyük. Ezért uralják ezek ellentétpárjai, a sokkhatású, nyomasztó, alantas és groteszk elemek a Kafka-műveket; amiként a Pen is idézi Vazallus úgynevezett beszervezésének leírása. Akit beszerveznek, nem felel meg a hérosz fogalmának, amelynek ellentétpárja — a marxista esztéták ellenére állítom: — az alantas. (Közbevetőleg: a fenségesnek az én fogalmaim rendszerében a groteszk az ellentétpárja — a
