Irodalmi Szemle, 1996
1996/6 - Edmund Hlatký: A fájó gyermek
Edmund Hlatký lomban szülő nő jelképe volt, a nőé, akit gazdagabbá tesz a férfi szülész imádó érintése. Vagy inkább a mai a kígyóid egyike volt az a sikló, egy azok közül amelyekkel most szoktál álmodni? Ó, nem, a mai álmaid Tamariával s azzal a hellyel kapcsolatosak, ahol először találkoztatok; s a Tamariával való találkozások helye és percei szentek, azóta megállt az idő, ami volt, törvény lett, s a törvényhez semmit sem szabad hozzátenni. Az az őrült csak most adja vissza az életemet, jutott eszébe a férfinak, a felnőttnek. Ha akkor legyűröm a félelmemet, és nem futok ki anya után csak úgy pizsamában, nem történt volna semmi. Csakhogy a világ totalitásában semmilyen "ha" nem létezik, mosolygott vissza gúnyosan a képzelt bölcsre. A fiatalember elkomolyodott. A kígyó akkor megbocsátás volt, az emléke most kihívás. Ha itt volna Tamaria, segítene neki megfejteni a talányt. És ha ez a mai bolyongás éppen Tamaria műve? Az őrült férfi, az édesanyja arca, Joan Williams — Faulkner kedvese —, a nagybátyjának és G. G. Márqueznek a hasonló mesélési mód ja, az ő fájdalma: a jelenségek összekeveredtek az idő boltíves kosarában, s a fiatalember rádöbbent, hogy olyan kérdést tett fel magának, amelyet nem tud megválaszolni annak ellenére, hogy ismer egy papnői szépségű lányt, Tamariát. Tamaria, Tamaria, meddig kell még várni, hogy az ember a/ élet nagy predesztináeiós kosarában felismerje a saját életéből következő kötelességet! P. Olexo Anna fordítása
