Irodalmi Szemle, 1996
1996/5 - NYELV ÉS LÉLEK - Lanstyák István: Kinek (nem) jó a kétnyelvű oktatás?
Kinek (nem) jó a kétnyelvű oktatás'.’ amelyben két nyelv keveredik. Kérdőívünknek erre vonatkozó kérdése úgy volt megfogalmazva, hogy a diákok számára egyértelmű legyen a kódváltás indokoltsága (a beszélők szlovák nyelven szerezték szakképesítésüket, s ezért nem ismerik szakterületük magyar műszókincsét). Érdemes itt idézni két adatközlői véleményt: "Szerintem, ha szlovák iskolába jártak, és a szakkifejezéseket nem ismerik magyarul, akkor inkább beszéljenek szlovákul, így se a szlovák, se a magyar nyelvet nem rontják a fele magyar, fele szlovák beszédükkel." "Jobb ilyenkor szlovákul társalogni. Szerintem hülyeség két nyelven nyögni." A válaszokból az is érződik, hogy diákjaink szemében a tisztán szlovák nyelvű társalgás csupán "szükséges rossz", eszköz, arra, hogy a két nyelv keverését elkerüljék. Egyéb esetben inkább olyan stratégiákat részesítenek előnyben, amelyek alkalmasak arra, hogy "nyelvi nehézségek" esetén is a magyar nyelven belül maradhassanak. A tényleges nyelvhasználat közveleges volta olyan tény, amely eddigi magyar nyelvi tankönyveinkben nem kapott kellő elismerést. Sokkal inkább az. volt a helyzet, hogy a tankönyvírók és a pedagógusok azt a benyomást igyekeztek kelteni, hogy az emberek általában a standard nyelvváltozatot használják, ha pedig mégsem, akkor hibáznak. Az, hogy minden hosszabb konkrét nyelvi megnyilvánulás — különösen, ha szóbeli — közveleg, ebbe a koncepcióba nem illett bele. Nagyon fontos, hogy ez a szemlélet a jövőben megváltozzon, .v az új tankönyvek ne fessenek hamis képet a tényleges nyelvhasználatról, s ne állítsanak a tanulók elé olyan célokat, amelyeket azok eleve képtelenek elérni. 2.2. Ami a közösségünkben beszélt másik nyelvet, a szlovákot illeti, ez a tényleges nyelvhasználat síkján nem kevésbé közveleg, mint a magyar. S természetesen nemcsak a kétnyelvű beszélők által produkált nyelvi megnyilvánulások közvelegek, hanem az egynyelvű közösség tagjai által létrehozottak is. A szlovák nyelv — a magyarhoz s a világ más nyelveihez hasonlóan -— szintén számtalan, egymástól többé-kevésbé eltérő változatban él. Az eddigi másodnyelvoktatás legnagyobb hibája az volt, hogy nem a mindennapi beszélt nyelvi regisztereket részesítette előnyben, hanem valamiféle irodalmi nyelvet tanított, egy olyan nyelvváltozatot, amelyet valójában a szlovák anyanyelvűek sem igen használnak, hiszen ami szándékuk szerint "irodalmi nyelv" vagy ilyen-olyan szaknyelv, az a valóságban a beszélt nyelv, a nyelvjárás vagy valamely rétegnyelv irányába elmozduló közveleg. (S ez persze viszont is igaz: ami a beszélők szándéka szerint mindennapi beszélt nyelv vagy nyelvjárás, az legtöbbször az irodalmi nyelv, vagyis a standard nyelvváltozat irányába "elhajló" közveleg. Csak éppen ezekben az esetekben a beszélők kevésbé vannak tudatában annak, hogy ők ilyen vagy olyan nyelvváltozat normáját érvényesítik, ill. sértik meg.)
