Irodalmi Szemle, 1996
1996/5 - NYELV ÉS LÉLEK - Lanstyák István: Kinek (nem) jó a kétnyelvű oktatás?
Kinek (nem) jó a kétnyelvű' oktatás .’ nem tud az élő nyelvhasználat közvele gess égéről, akkor nem is lehet objektíven megítélni sem a saját nyelvi gyakorlatát, sem a tanítványaiét. Es ez nemcsak a magyar szakos tanárra vonatkozik, hiszen ininden, anyanyelven tartott órán anyanyelvi nevelés is folyik. E ténynek pedig épp kisebbségi helyzetben van rendkívüli jelentősége, hiszen a kisebbségi gyermekeknek sokkal kevesebb lehetőségük van arra, hogya azt, amit az iskolában a nyelvváltozatok tanítása és gyakorlása terén elmulasztottak, az "életben” majd pótolják, hiszen ez az "élet" nem kis mértékben szlovák nyelvű. A kisebbségi helyzet mindemellett mégis leginkább az anyanyelvi órán folyó anyanyelvi nevelésre ró különleges feladatokat. Amint a fentiekből kiderült, a szaktárgyak oktatása révén a diákok — a szakismeretek elsajátításával párhuzamosan — nyelvi ismeretek birtokába is jutnak, azaz elsajátítják anyanyelvűknek néhány fontos szaknyelvi regiszterét. Otthonról, a családból a gyerekek többsége egy mindennapi beszélt nyelvet hoz. az iskolába, amely sokszor erősen nyelvjárásias jellegű. A fiatalok egymás közti nyelvhasználata gyakran tartalmaz olyan elemeket, amelyek az ún. szleng (vagy argó) kategóriájába tartoznak, vagy pedig — általánosabban véve — "ifjúsági nyelvi"-nek tekinthetők. Az anyanyelvi nevelésnek a nyelvi változatosság szemszögéből tekintve két fontos feladata van: az egyik az, hogy a tanulókkal tudatosítsa e különféle regiszterek létét és használati szabályait, a másik pedig az, hogy megvilágítsa a tényleges nyelvi produktumok közve leges mivoltát, s képessé tegye a diákokat arra, hogy mindig megérezzék, milyen helyzetben "meddig mehetnek el" az éppen használni szándékozott alapnyelvváltozat normáinak megsértésében. A szlovákiai magyarok által produkált közvelegeknek van egy sajátos dimenziójuk, olyan, amely egynyelvű anyaországi beszélők esetében hiányzik, s így az ezzel összefüggő didaktikai kérdések a magyarországi anyanyelvi nevelésben nem merülnek föl. A kétnyelvű beszélők nyelvhasználata nemcsak egyik vagy másik nyelvükön belül közveleges: a két nyelv között is van — beszélőnként, beszélői csoportonként eltérő mértékű és jellegű — átjárhatóság. Az anyanyelv szempontjából ez azt jelenti, hogy a gyermekek magyar nyelvű szövegeiben megjelenhetnek olyan nyelvi elemek, ill. nyelvtani formák, melyeknek kialakulása a másodnyelv hatásának köszönhető. Vagyis a kétnyelvűek mindkét nyelve közveteg lín. kétnyelvű közveleg vagy köztes nyelv (iuterlanguage) —, amely a megvalósulás szintjén olykor feltűnően eltér az egynyelvű beszélőkétől. A kétnyelvű közvelegben sűrűn előforduló elemek és nyelvtani formák nemegyszer az egyes nyelvváltozatok rendszerének szerves részévé válnak: így jön létre pl. a szlovákiai magyar beszélőközösségben az a kisebbségi anyanyelvváltozat, amelyet az emberek többnyire a mindennapi
