Irodalmi Szemle, 1996
1996/5 - NYELV ÉS LÉLEK - Lanstyák István: Kinek (nem) jó a kétnyelvű oktatás?
Kinek (nem) jo a kétnyelvű oktatás7 hatékonyságát, felméréseket végezve az így működő iskolákban, valamint összehasonlításképpen a hagyományos, vagyis anyanyelvű finn és svéd oktatási intézményekben is. Az a tény, hogy a finnországi svéd gyermekek anyanyelvű iskolába járnak annak ellenére, hogy a kéttannyelvű oktatásnak az országban szolid intézményi s anyagi háttere van, s a finn gyermekek esetében sikeresen is működik, szemléletesen mutatja, mennyire nem lehet a kétnyelvű oktatás szempontjából "egy kalap alá venni" a kisebbségi és a többségi tanulókat. Ugyanakkor azt is hangsúlyozni kell, hogy az anyanyelvű iskolában alkalmazott oktatási formákat a/ oktatás célja szempontjából anyanyelvmegtartó programoknak nevezzük ugyan, ez azonban nem jelenti azt, hogy egyedüli nyelvi céljuk az anyanyelvmegtartás volna. Számos külföldi kutatás bizonyította, hogy az anyanyelvmegtartás előfeltétele a másodnyelv sikeres elsajátításának, vagyis az anyanyelvűket biztosan birtokló gyermekek könnyebben és jobban megtanulják a másik nyelvet is, mint azok, akiknek anyanyelvi fejlődése az idegen nyelvű oktatás miatt kárt szenvedett. Mivel az anyanyelvű kisebbségi iskola igenis képes — megfelelő oktatási módszerek alkalmazásával — a másodnyelv kellő szintű megtanítására, ezt a/ oktatási formát is jogosan nevezhetjük tágabb értelemben vett kétnyelvű oktatásnak. 1.4. Ahhoz, hogy ezt könnyebb legyen belátni, hasznos lesz, ha tisztázzuk, mit is kell érteni körülményeink közt kétnyelvűségen, milyen ismérvek alapján állapíthatjuk meg egy egyénről vagy egy közösségről, hogy az kétnyelvű. A szakirodalomban található megközelítések közül az oktatás szempontjából a kétnyelvűség fiaikcionális felfogása látszik a legmegfelelőbbnek. I nnek alapján azt a személyt tekintjük kétnyelvűnek, aki kétnyelvű beszélőközösségben él és mindennapi beszédtevékenysége során a beszédhelyzetnek megfelelően két nyelvet használ. A kétnyelvűség eme meghatározása alapján a szlovákiai magyar beszélők jelentős része kétnyelvű. Az, hogy a beszélők az egyes nyelveket milyen szinten ismerik, másodlagos kérdés. A kétnyelvű beszélők túlnyomó többségére szerte a világon az jellemző, hogy az egyes nyelvek ismerete között különbségek vannak. Ez érthető is, hiszen a beszélők az egyes nyelveket nem ugyanazokban a funkciókban használják. "Akadémiai nyelvtudás", vagyis a nyelvhasználattól független nyelvi ismeretek és készségek legfeljebb az iskolás gyermekeknél léteznek. Mihelyt azonban a fiatalok kilépnek az. életbe, nyelvi tudásuk elkezd hozzáigazodni nyelvi helyzetükhöz: ha pl. a másodnyelvre sok helyzetben van szükségük, akkor azt meg is tanulják hatékonyan használni, ha viszont nincs rá szükségük, akkor meglévő ismereteik megkopnak, beszédkészségük visszafejlődik. Ugyanez a helyzet egyébként az anyanyelvvel is: azoknál, akik
