Irodalmi Szemle, 1996

1996/4 - Kovács Sándor Iván: „Kárpát szent bércére...”

"Kárpát szent bércére..."

Tátra-nyomok a magyar költészetben és egy Kölcsey-elbeszélésben

Petőfi: Alföld, Kárpátok, Pest

Petőfi költészete tele van (mint Berzsenyié, Vörösmartyé) poétikailag korszerű, romantikus Kárpát-allúziókkal. Az ő történelmi országának geográfiája sem csak az "Arany kalásszal ékes rónaság"-ból áll: "A Kárpátoktól le az A!-Dunáig" tart. Vagy romantikusabb túlzásokkal (Magyar vagyok, 1847):

Egy kis világ maga. Nincs annyi szám,

Ahány a szépség gazdag kebelén.

Van rajta bérc, amely tekintetet vét A Kasz.pi-tenger habjain is túl,

Es rónasága, mintha a föld végét Keresné, olyan messz.e -messze nyúl.

Az. alföld (1844): a Bérc és Rónaság "az első leíró költemény", amint Petőfí-monográfiájában Horváth János definiálja (1922):

Mit nekem te zordon Kárpátoknak Fenyvesekkel vadregényes tája!

Tán csodállak, ámde nem szeretlek,

S képzetem hegyvölgyedet nem járja.

Minden elő volt készítve ehhez a gyönyörű és gyönyörködtető és megható vallomáshoz: a Remellayak, Vahotok, Erdélyiek eltakarították a sík alföldi terepről a legkisebb zavaró göröngyöt is. S Petőfi jött, látott, győzött. Az Alföld kellős közepén született, asszimilálta az addigi Alföld-irodalmat (Horváth a Petőfiben kilenc hasábon át sorolja valós és virtuális párhuzamait, a hegy-példákról sem feledkezve el), aztán kilobbant belőle a szülőföld tájainak példaverssé, Alföldkánonná lett remeklése.

•X- 'í? -íŠ* ’í; í’Yír;', ^í Ä . iŽjj Ä