Irodalmi Szemle, 1996
1996/3 - Kovács Sándor Iván: Kárpát szent bércére...
Kovács Sándor Iván Gígás erősvei harcra szegült karod, Vívtál ezerszer többel ezer csatát: Menj, most mutasd meg Zrínyi lelkét, Zrínyi dicső remekét, halálát! Kizártnak tartom, hogy Zrínyi költészetét Berzsenyi n ismerte volna (Kazinczy 1811-ben elküldte neki a maga Zrínyi című versét! , s hogy amikor — a kritikai kiadás sajtó alá rendezőjével, Merényi Oszkárral szólva (1979) — "Napóleonnal szemben egy másik istenséget állít: a hősiességét, amelynek jelképe Zrínyi", nem az eposz V. énekének intonációja merült volna fel előtte: amaz idézett hely, ahol Szigetvár a "Budavár", s védelmezője oly erős, mint a Tátra "nagy tornyos kősziklái". A hegy-antropomorfizálásra is van felejthetetlen példa Berzsenyinél, s ehhez a leghíresebb magyar vulkáni eredetű kúpot, Tokajt választja: "Paeán! újra születsz, nekünk; / Ott, hol C.oos koszorús húga, az ősz Tokaj / A Bodrogba könyökük, és / Eos langyaival keble bujálkodik" (A sonetthez)• Láss még egy másik volt vulkánt is: "Nézd, a kék Badacsony lassú Favánt Leheli, /S nem küzd a Tihany ősz foka"* (A balatoni nympha; a Favon: Favonius, a római mitológia nyugati szele). A "Késmárk" mellett — mint már fejtegettem — Zrínyi legkedvesebb hegye az Ltna tűzhányó: az ókori költők Aetnája, az olaszok Mongibellója a toszkán Dantétől a nápolyi Marinóig és a szicíliai Scipione Erricóig (akinek Etna-ódája megvolt Zrínyi könyvtárában). Berzsenyi a reformkor férfieszményét, a lávaindulatú Wesselényi Miklóst ruházza fel az Etnát emberiesítő vonásokkal (Báró Wesselényi Miklós képe): Mint az, egekbe merült Aetnának az alja virányos, S a tetején örökös tú'zörvény s aetheri fagy küzd: Arcaisat derülő tavaszod szép hajnala festi, Jég fedi homlokodat s láng csap ki komoly szemeidből. — Erdély! mennyköveid forrnak bent, esküszöm, áldozz! Berzsenyi a Dunától északra eső tájak nyugatibb vidékein, a Csallóköz fölött is végighordozta tekintetét, és a Fátrát is versbe emelte (A tizennyolcadik század ): Áldás virágzott a Duna partjain, Áldásba feredett a Tisza síkjain, Áldásba a vad Dráva berkin S Fátra kopár farain lakó nép. * Amikor Berzsenyi "őszTokaj"ról, "Tihany őszfoká "-ról, "Azőszült kor leiké"-ről beszél, az "ősz"-t ’régi', ‘ódon’, 'elmúlt' jelentésben használja.
