Irodalmi Szemle, 1996
1996/3 - Határ Győző: Kultúrkulimász, Régi szép idők, Komédiásnő
— ne bántsál! ne bántsatok! soha többé, még statisztálni se! — a saját bőrödön! nesze neked nemulass! most hát tudod, milyen nehéz a nemzet napszámosának lenni! Elő Marionettnek ezen a nagyon-nagy színpadon! Hogy milyen sanyarúi — szánom-bánom! — mindhiába: benne vagy a bűnben. Fertelmeskedtél. Megírtál bennünket-. most majd megkeserülöd, ha köréd seregiünk — — Komédiásnő, ha istent ismersz! — Méket a sok közül, te pogány?... Sorköteles vagy — — De alkalmatlan! — A szekerünkre kívánkoztál: magad akartad. Sátram-állítónak? Kikiáltónak? Kellékesnek? Hátramozdítónak? Facér súgónak: annak se...? — bocsássatok el! civil akarok lenni! Nem akarok színházat játszani, nem vagyok élő marionett! Se játszani, se játszatni! Soha többé!... Már nem tudtam magamról, hogy mit művelek; arról se, hogy eleresztettem székletemet-vizeletemet. A kötelek kioldódtak és én hasra vágódva ott feküdtem tulajdon piszkomban a világot jelentő deszkákon, az Élő Marionettek nagyon-nagy Igazi Színpadának kellős közepén a spottok ütegei a mennyezetről, a sarok-jupiterlámpák fénypászmái a magasból körülröhögtek, a profi-boholcok, proti-pojácák pedig kört fogtak bugyori bőrzsákom körül, gratuláltak szép sikeremhez és nagy ívű, kecses sugárban megöntöztek, mint a kutyafalka a lámpaoszlopot----------Határ Győző (álom: 1995 16 24)
