Irodalmi Szemle, 1996
1996/3 - Határ Győző: Kultúrkulimász, Régi szép idők, Komédiásnő
KOMÉDIÁSNŐ (Janesó Saroltának) odafent olyan szép voltál, mint innen lentről még soha. Ahogy felvonszoltál a deszkákra, Komédiásnő; ahogy napraforgó mosollyal lelket öntöttél belém, gyámoltalanba; ahogy mutattad, mit kell csinálnom: — így, így, így kell, így ni. Báb mozdulattal. Tudod, mi az a báb- mozdulat? Ez a bábmozdulat. Líglógó lábbal, mintha rongy volnál — — líglógó lábbal? így? így? — nem úgy, jaj dehogy is. Lógázzad, engedd el! Mintha rongy volnál!! — csípőből? térdből? vállból? honnan lógázzam...? — mindenhonnan! — hiszen azt csinálom! — jaj, dehogyis azt, kis bugyuta. Még egyszer! Most! Most!... En meg — sehogy se tudtam. — sebaj — mondtad megenyhültcn — menjünk át a Nagy Színpadra, ott majd akarva-akaratlan is tudni fogod. Mert az az Igazi — — mi az a Nagy Színpad és mitől igazi? — egyet se félj: azon, attól olyan bátorságra kapsz, amely egyszeribe az inadba száll. Nagyon nagy és attól igazi, hogy ez az Élő Marionett — adj haladékot. Gondolkozási időt! — hogyisne — Komédiásnő! — már rajta is vagy Még ki se mondtad, máris éreztem, hogy rámeresztik a köteleket, a lógasztókötelek horgaikkal felkampóztak, egy a vállamnál, egy hátul a derekamnál; nagyot rántottak rajtam, felhuppantottakés én máris ott úsztam a színpadtérben. Lígtem-lógtam, kapálóztam, a lábam többé nem érte a földet, hasztalan kerestem lábujjheggyel: ahol eddig volt és mindig lenni szokott, a föld nem volt ott himbálództam-hadonásztam, a köteleim meg rántottak-húztak fel-le, té-s tova akkor már, alálógó fejjel, mindenestül olyan voltam, mint a rongybábu, a dróton rángatott marionett, az élő-eleven. Te meg, Komédiásnő, te csúl- ság, te meg! Kárörvendve kidüllesztett hassal ahogy elnéztél, kedved lelted szégyenem spektákulumában és gyengéd szeretettel nekivigyorodtál: I latár Győző
