Irodalmi Szemle, 1996

1996/1 - ÁRGUS - Fónod Zoltán: Megjegyzések egy monográfiához

fasizmus szorításából ocsúdnánk, a- mely közben már leszámolt Hitler személyi kultuszával stb.

Említettem már, hogy Szuvorov könyvének gyengéje az, hogy egyetlen közvetlen bizonyítékot sem tud fölmutatni a Szovjetunió háborús terveiről. Az orosz levéltárak persze minden i- lyen anyagot gondosan zárolni fognak, és azok nem is lesznek egyhamar hoz- záférhetó'k, különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szovjet szellem a mai orosz szemléletben és külpolitikában is jelen van. Elképzelhető' viszont, hogy Szuvorovot már most sokan minimum rossz hazafinak, esetleg egyenesen hazaárulónak tartják. Mítoszromboló leleplezései ugyanis fölöttébb kellemetlenek, s egyáltalán nem korrespon- deálnak az agyakba rögződött törtnelmi fölfogással. Különben is egyszerűbb és hatásosabb a bűnt másra kenni. Jó volna azonban az általa összegyűjtött tényeket komolyan száinításba venni. A bűnösség mértéke egy bizonyos határon túl már lényegtelen, ezért, bár Sztálin lelkén jóval több áldozat vére szárad, mint Hitlerén, e két háborús bűnös nyugodtan egy zsákba tehető.

Nyilván voltak a kommunista pártnak naiv tagjai, akik elhitték a kommunista ideológia tömegeknek szánt masz- lagát, és komolyan vették azt, de ugyanez elmondható az NSDAP-tagok egy részéről is. Csakugyan az NSDAP-ot s a fasizmust mint bűnös szervezeteket nemzetközi bíróság is elítélte, a kommunista pártot s a kommunizmust (bol- sevizmust) viszont nem. Hogy miért, az egyelőre talány.

Minden élőlény agresszivitása (így az emberé is) biológiai szükséglet, anélkül nem lehet életben maradni. De az emberben más kvalitások is élnek, olya- árgus

nők, amelyek — más élőlényektől eltérően — csak őrá jellemzők. ()lyan pozitív, humánus jellemzőkre gondolok, a- melyek mindenkor szebbé, jobbá tették az életet a földön. Ám az animális ösztönök spéci fiksan emberi — kegyetlen és öncélú — megnyilvánulásai eddig sajnos mindig fölülkerekedtek, s ráadásul egyre kifinomultabb, egyre agyafúrtabb formában. Mintha a kultúránk valóban nem fejlődött volna, csak a civilizációnk. Mintha az ember csakugyan képtelen volna saját történelméből okulni. Végső elkeseredésében ugyan rendszerint összevonja erejét, és ellenáll (hisezn a létéről van szó), ám győzelmi mámorában hajlamos azon melegében fölajánlani a hatalmat az arra érdemteleneknek. Vajon nem azért van-e ez, mert nem mutathatunk rá mindig egyértelműen a diktátorokra s nem ítéljük el egyértelműen a diktatúra minden formáját?

FONOD ZOLTÁN

Megjegyzések egy monográfiához

iMczJcóné Erdélyi Margit: A groteszk vizsgálata (Nap Kiadó, 1994)

A monografikus művekben nemigen bővelkedő szlovákiai magyar irodalomtudományban az újdonság erejével hat Laczkóné Erdélyi Margit A groteszk vizsgálata című munkája, amelyben a szerző arra vállalkozott, hogy az értő drámaolvasó és színházi néző nevelését segítse. De annak a tanító- és tanártípusnak a képzését is pártolja, a- melyikben "együtt valósul meg a tudósi és művészi felkészülés több tényezője".