Irodalmi Szemle, 1996
1996/1 - ÁRGUS - Aich Péter: Ki kezdte a második világháborút
Ennek Szuvorov szerint — s ezt meggyőzően dokumentálja — csak egy oka lehetett: akadályozta a szovjet csapatok fölvonulását. Mert nem valószínű, hogy Sztálin olyan naiv lett volna, hogy a megnemtámadási szerződés megkötése után Hitler szavait a békéről elhiggye, és minden védekezést föladott volna. A történelemórákon később természetesen nem is a Sztálin-vonal likvidálásáról s támadó jellegű hadsereg fölállításáról volt szó, ott a Szovjetunió mindenkori békeszeretetét sulykolták a fejekbe. Hivatalosan a balti államok is szabad választások eredményeképpen lettek a Szovjetunió tagállamai. Hogy ez a Hitlerrel megkötött megnemtámadási szerződés része volt, arról mélyen hallgatott mindenki. Merte volna csak valaki fölemlíteni! A Szovjetunió mindig is adott a külsőségekre! 1956-ban és 1968-ban is magyar és csehszlovák baráti invitációnak tettek önfeláldozóan eleget, ugyebár. Szuvorov tehát figyelmeztet: a háború lehetőségét Hitler és Sztálin közösen teremtették meg, mindketten a- karták, s csak idő kérdése volt, mikor szegik meg saját békeszerződésüket. Viszont Sztálin volt annyira ravasz, hogy nem teregette ki terveit, nem úgy, mint Hitler, s így szükség esetén bármikor a békeszerető bátyuska szerepében tetszeleghetett. A furcsa az, hogy az egész világot sikerült rászednie, s ki tudja, talán még önmagát is. 1941-ben az összevont többmilliós szovjet hadsereg nem is gondolt rá, hogy téli szállást építsen ki magának. Pedig ha a várható náci támadás ellen akart volna védekezni, akkor ennek megfelelően rendezkedik be, árkokat ás, stb. De ennek sehol semmi nyoma, ellenkezőleg: a Sztálin-vonalat is leárgus _____________________________________ bontják. Mikor aztán Hitlernek sikerül Sztálint meglepnie, a bátyuska sokkot kap, s néhány napig tart, míg magához tér. Nyilvánvaló, hogy nem számított a német támadásra, hiszen éppen ó' volt az, aki támadni akart. S közben a támadásra, agresszióra betanított szovjet seregek súlyos vereségeket szenvednek el. Védekezésre sem hadászati lag, sem stratégiailag, sem lélektanilag nem voltak fölkészítve. Hitler tehát nem akkor követte el a végzetes hibát, amikor a Szovjetuniót lerohanta, hanem akkor, amikor megkötötte Sztálinnal a megnemtámadási szerződést. A Szovjetunió lerohanása már csak kétségbeesett kísérlet volt e hiba orvoslására, s mint tudjuk, ez volt Hitler végének a kezdete, Sztálin tudta, hogy Hitler számára a kétfrontos háború kész öngyilkosság, és meg volt győződve róla, hogy ezt nem kockáztatja meg. A krétai német inváziót (1941 május vége) egy angliai invázió főpróbájának tartja. Nyugodtan kitart tehát eredeti elképzelése mellett: gyilkolják csak halomra egymást az európaiak, s majd ha kimerültek, jövök én... A történelemtudomány természetesen gondosan kerüü és elítéli a "mi lett volna, ha" féle föltételezéseket. Nekünk itt mégis érdemes eljátszani a gondolattal, mi lett volna, ha Hitler nem előzi meg a szovjet támadást: a Barbarossa- tervet megelőzve Sztálin támad elsőnek, s a nyugati világ fölismerve a veszélyt (ez különben a fantazmagória gyenge pontja) némi huzavona után Hitlerrel szövetkezik. S ha teszem azt Japán is beszáll, Sztálin kerül két front harapófogójába... Min múlott, hogy nem a kommunizmust ítélték el Nürn- bergben? Ha 1945-46-ban Sztálini és tábornokait ítélik el, akkor talán most a
