Irodalmi Szemle, 1995
1995/10 - NYELV ÉS LÉLEK - Lanstyák István: Kisebbségi nyelvhasználati jogok és az oktatásügy
Kisebbségi nyelvhasználati jogok és az oktatásügy intézmények és szakemberek nem tudatosítják az anyanyelv döntő szerepét az írás-olvasás elsajátításában, aligha lehet radikális javulásra számítani. Az ún. egyetemes elemi oktatás általánossá tételétől a soknyelvű fejlődő országok azt várták, hogy az segít kifejleszteni az egy-egy országon belül élő különböző nyelvi-etnikai csoportok együvé tartozásának tudatát, és hozzájárul a sokféle anyanyelvű lakosságot átfogó közös (nyelv(ek) elterjesztéséhez. A szerző bírálja ezeket a törekvéseket, s -— a mi Kazinczynkra rímelve — a különbözés egysége mellett tör lándzsát. A jelentés utolsó fejezetében (Nyelvi jogok. 27—30. o.) a szerző a nyelvi jogokat asszimiláció-orientáltakra (tiltás — tűrés) és megtartás-orientáltakra (engedélyezés-támogatás) osztja. A kettő határvonalán áll a diszkrimináció tiltása. Ezenkívül különbség van a nyílt(abb) és burkolt(abb) jogszabályok között. Az Európai Közösségek akkori 12 tagállamának 320 millió lakosából mintegy 50 millió beszél más nyelvet, mint ami az illető ország hivatalos nyelve. E "kevéssé használt nyelvek" beszélőinek nyomására az Európa Parlament több olyan határozatot hozott, melyek a kisebbségben élő őshonos lakosság jogait volnának hivatva garantálni. Az Európa Parlament határozatai azonban jogilag nem kötelező erejűek a tagországokra nézve, hanem puszta ajánlások. A jogi erővel is bíró deklarációk között nem találunk olyanokat, amelyek anyanyelvmegtartás- orientáltak volnának, s túllépnének a nyílt diszkriminációt tiltó előírásokon. Legtöbbjük csupán a kisebbségi nyelvek tűrésének burkolt követelményét fogalmazza meg. Skutnabb-Kangas szerint a nyílt, megtartás-orientált engedélyezés sem elegendő a kisebbségi nyelvek fennmaradásához és fejlődéséhez. Nyílt, megtartás-orientált támogatásra van szükség. Összefoglalóan megállapítható: Skutnabb-Kangas munkája a kétnyelvűség kérdéskörének igen széles tartományait öleli föl, az emberi jogok szemüvegén keresztül szemlélvén a tárgyalt kérdéseket. Ez persze egy kisebbségi emberjogi csoport által kiadott jelentésben teljesen indokolt és természetes. Ám aki a problematikát mélyebben akarja megismerni, jól teszi, ha az adott kérdéseket "leíróbb", semlegesebb nézőpontból tárgyaló, illetve egy-egy részterületet mélyebben elemző munkákhoz fordul. Ehhez jó kiindulást jelenthet a dolgozatban található nagyszámú hivatkozás és az azt záró válogatott bibliográfia. A munka azzal, hogy nem egy-egy ország vagy régió nyelvi, oktatási, kisebbségi gondjaival foglalkozik, hanem a világ különböző országaiban élők ilyen jellegű problémáit mutatja be egységes keretben, lehetővé teszi az egyes kisebbségek, ill oktatási rendszerek összehasonlítását. Mivel a világ legtöbb országában korántsem természetes a kisebbségek anyanyelvének megbecsülése, tanítási nyelvként való alkalmazása, hivatalos funkcióban való használata, a szerző — érthető módon — a magas szintű kétnyelvűség szükségességét hangsúlyozza. Ám végzetes hiba volna a kisebbségi oktatás célját minden fajta kisebbség számára egyformán meghatározni. így pl. a határon kívüli tömbmagyarság számára aligha
