Irodalmi Szemle, 1995
1995/10 - NYELV ÉS LÉLEK - Lanstyák István: Kisebbségi nyelvhasználati jogok és az oktatásügy
Kisebbségi nyelvhasználati jogok és a/ oktatásügy módon oktassák a többségi nyelvet, "az ilyen programokról nem jelentek meg általánosítható eredmények" (37. o.) Itt jegyzem meg, hogy Skutnabb-Kangas tipológiájába nem illeszthető' bele minden tényleges oktatási program, így pl. a magyarországi un. nyelvoktató és az ún. kéttannyelvűiskolák sem. Ezek mai formájukban egy ötödik típust képviselnek, s helyreállíthatóaknak nevezhetők, mivel céljuk a családban gyöngén megtanult anyanyelv fejlesztése, ill. sok esetben a már meg sem tanult kisebbségi nyelv felélesztése. A kéttannyelvű magyarországi nemzetiségi iskolákban alkalmazott oktatási fonna — paradox módon — a belemerülési programokra hasonlít, mivel az ott tanuló gyermekek nyelvi szempontból már többségi nyelvűnek tekinthetők s így a nemzetiségi nyelvet az iskolában másodnyelvként sajátítják el. Bizonyára nem volna haszontalan, ha a magyarországi kisebbségi oktatás szakértői felhasználnák a különféle belemerülési programok tapasztalatait. Ami az olyan kétnyelvű programokat illeti, amelyeknek "prototípusát" Szlovéniában és Horvátországban dolgozták ki, ezek céljukat tekintve balansz kétnyelvűség elérésére törekvő "nyelvmegőrző" programok. A Skutnabb-Kangas által elemzett nyelvmegőrző programoktól többek között alacsony hatékonyságukban különböznek, s abban, hogy az a kétnyelvűségi típus, amelyet létrehoznak, az anyanyelv szempontjából rendkívül előnytelen, mivel másodnyelvi dominanciát eredményez, s ráadásul a két nyelv nagymértékben hat egymásra, különösen pedig a domináns a kevésbé dominánsra, vagyis a többségi nyelv a kisebbségire. Ezért eredményét tekintve a program az alámerülésre hasonlít. A kisebbségi oktatás szakaszai című fejezetben (22—24. o.) a szerző a kisebbségi oktatás koncepcióinak fejlődését hat szakaszra bont ja, a diákok tanulási problémáinak okai, az ezek megszüntetésének vélt módozatai és a követett célok alapján. Az első négy szakaszban érvényesített koncepciók az ún. hiányelméletekre épülnek. Ezek abból indulnak ki, hogy valami nincs rendben (1) a kisebbségi gyerekkel (nem ismeri eléggé a többség nyelvét) (2) a kisebbségi szülőkkel (munkások vagy parasztok vagyis hátrányos társadalmi helyzetűek), (3) az egész kisebbségi csoporttal (a gyerek más kulturális háttérrel rendelkezik); (4) mindezek együttesen okozzák a bajt (a gyermek nem ismeri jól az anyanyelvét és kultúráját, s ezért hiányzik a szilárd alap a másodnyelvtanulás számára). Az oktatási rendszerek első, a hiányelméleten alapuló korszakában a többségiek úgy vélekednek, hogy a kisebbségnek minél előbb többségi nyelvűvé kell válnia. Amíg azonban ez be nem következik, vagyis amíg a gyermek eredeti nyelvét beszéli, az iskolának segítenie kell őt abban, hogy azt is megbecsülje. A szerző a fenti problémák megoldására tett intézkedéseket önmagukban nem tartja rossznak: magát a kiindulási alapot utasítja vissza. A hiányelméletek ugyanis a gyermeket mint deficitest, hiányban szenvedőt tekintik, s a vélt "hiányosságokat"
