Irodalmi Szemle, 1995
1995/10 - Georg Trakl: Téli éj, Télen, De profundis (versek)
Télen A föld hideg fém/ben ragyog. A roppant égbolt holt mayáimba dermed. A to fölött csókák kerengnek. Egy vadász lépked a hegyről amott. A/, ormokat csönd üli meg. Kunyhókban tíízfény gifuí vakítón Száncsengő hangja száll a síkon, s a szürke hold már fönn lebeg. Vért buggyant ledőlt vad sebe. s a véres'csatornát holló kavarja. Fázósan vacognak a rozsdabarna nádak. Fagy, füst, lassú léptek nesze. De profundis Szúrós tarlókra fekete eső ömlik. Egy barna fa állatig magányosan. Üres kunyhó körül szél motoz. Szomorú este. A tanya mellett gijér kalászokat szedegetve hajlong egy árra. Aranyló, kerek szeme világít ay. atkonyatban. az öle égi vőlegényre vár. A hazafelé vezető úton édesen bomló testét megtalálják tövises bokor alján a pásztorok. Árnyéka vagyok távol sötétlő falvaknak. Isten csöndjéből kortyolok a ligeti forrás fölé ha jolva. Hideg fém érinti homlokom. Pókok keresik szívemet. A jkamon a fény kihamvad. Magamra eszmélve kószálok az éji mezőn, talpam alatt csillagpor és szeméi. Xyulakat rejtőcsalitosból angyalok kristály hangja szólít. K! Ri K IMRh iorüiüsai Versek
