Irodalmi Szemle, 1995
1995/1 - NYELV ÉS LÉLEK - Lanstyák István: Többközpontú nyelv-e a magyar?
Lanstyák István (3) Végül az eltérések harmadik csoportja rejtve marad a beszélők előtt, sőt részben a nyelvművelők előtt is — a gyakorisági és a stilisztikai külöbségek. Pl. a szlovákiai magyarok nyelvhasználatában a köz- előtagú összetételek ritkábban fordulnak elő, mint Magyarországon (az olyanok, mint közellátás, közoktatás, közalkalmazott, közrend, köztemető', köz\’ágóhíd, közvilágítás), mivel ezeknek általában nincs elemek szerinti szlovák megfelelőjük. 5. A többközpontúsággal kapcsolatos attitűdök meglepő hasonlóságot mutatnak a különböző országokban. A legjellemzőbbek közül — Clyne-ból (1992a:459—60) kiindulva — azokat említem meg, melyek a mi helyzetünkben is jelentkeznek: (1) Az elsődleges központ beszélői nehezen fogják fel a többközpontúság "zamat és nem szubsztancia" jellegét. így van ez a mi esetünkben is; a. szlovákiai magyar standard és hasonló kifejezések hallatán a legtöbben valamiféle "szakadár" nyelvre, "a vég kezdetére" gondolnak (1. még alább). — (2) A domináns közösségek hajlamosak összekeverni az állami változatot a regionális változattal, s nem értik meg, miben áll az állami változatok sajátos funkciója, státusza és szimbolikus jellege (vö. még Ammon 1991:77; Clync 1992a: 1—2; 1992b: 133—4; Geerts 1992:86; Aunger 1993:34). — (3) Az elsődleges közösségek általában saját állami változatukat tekintik ö standardnak és saját magukat a standard norma letéteményeseinek. A többi közösség változatait gyakran tartják deviánsnak vagy egzotikusnak (1. Clyne 1992b: 139; Geerts 1992:86; Thompson 1992:62). Nálunk is jellemző magatartás az egyetemes magyar standardnak a magyarországi standarddal való azonosítása. — (4) El egy hiedelem, főként az elsődleges központokban, hogy az eltérések a beszélt normára korlátozódnak. — (5) Egyes többnyelvű központokban /jurista törek\>ések is jelentkeznek melyek alkalmasint erősebbek, mint az illető elsődleges központokban; így pl. a kanadai franciák az anglicizmusok elleni harcban még a franciaországi franciáknál is "franciábbak" (1. Lüdi 1992:166) a flamandok a francia és az angol nyelvi hatás kiküszöbölése terén "hollandabbak"a hollandoknál (vö. Geerts 1992:79—80, 85); ami minket illet, megemlíthetjük itt Jakab Istvánnak az 1992. évi budapesti nyelvművelő konferencián elhangzott előadását, amelyben szelíd szemrehányással illeti magyarországi kollégáit túlzott "liberalizmusuk" miatt, amely azért veszélyes, "mert ha a szomszéd kertjében virágzik a gyom, a mienkbe is hamar átkerül." (Jakb 1993:473; 1. még Tolcsvai Nagy 1991:168). A nyelvünk többközpontúságával kapcsolatos laikusi és nyelvészi attitűdök hátterében egyaránt az a kulcsfontosságú tény áll, hogy a magyar beszélők az egy és oszthatatlan magyar nemzet részei, attól függetlenül, melyik országban élnek. A szlovákiai magyarok erős nemzettudata, "etnikai homogenitása" jól ismert tény, amelyet a társadalomlélektani kutatások is alátámasztanak (I. pl. Výrost- Zeľová 1988:199 200; Zeľová 1991:60; 1992a: 156; 1992b) . Valószínűleg hasonlóan erős az erdélyi és a kárpátaljai magyarok nemzeti kötődése is (a vajdaságiaké — legalábbis a nyolcvanas évek végéig — némileg más volt). A nyelvi szétfejlődéssel kapcsolatos laikusi véleményekről eddig nem sokat tudunk. Bizonyos attitűdvizsgálatok most vannak folyamatban, de publikált eredményekről még nem számolhatunk be. Mégis valószínűsíthetjük, hogy a beszélők zömének attitűdje és nyelvi gyakorlata egyaránt hasonló a finnországi svédekéhez. Amint Reuter (1992:112) megállapítja, a finnországi svédek igénylik a svédországi svéd
