Irodalmi Szemle, 1995

1995/10 - Stanislaw Bieniasz: A szobor

Az Irodalmi Szemle novemberi számúban már hírt adtunk arról a pódium- beszélgetésről, amely a Budapesti Lengyel Kultúra rendezésében a Merlin Színházban z&jlott 1995. október 2-án, A multikulturalitás elvesztése és vissza­szerzése címmel. E rendezvényen hangzott el Staniskiw Bieniasz lengyelül író prózaíró A szobor című elbeszélése. Bieniasz 1950-ben született Zabrzében. 1981-ben az. NSZK-ba költözött. Sokáig a Deutschlandfunk és a Szabad Európa Rádió lengyel szekciójában dolgozott mint kommentátor, publicista és riporter. 1994-től Lengyelországban él. Saját bevallása szerint viszont: "Nem vagyok sem százszázalékos német, sem százszázalékos lengyel — hanem sziléziai vagyok, akinek a személyisége lengyel és német tulajdonságokból tevődik össze " A szobor Húsvéthétfőn Maks már reggeltől lógva arra készülődött, amit aznap éjjel akart elvégezni, vagy még inkább, amit aznap éjjel muszáj volt elvégeznie. Reggel elment a templomba, s ugyanúgy, mint vasárnap, meg­áldozott. A szenteket ábrázoló színes üvegablakokon átszűrődő napsug­arak tarka képeket vetítettek a vörös kókuszszőnyeggel borított kőpadlóra, a fehér oszlopokra és az asszonyokra, akik átszellemültem zengték: Alleluja! Föltámadott, Úr lett a halálon... A diadalmas ének azonban erőtlenül zengett, mert a falu megmakacsolta magát, német nyelvű istentiszteletet akart, a plébános viszont továbbra is csak lengyelül volt hajlandó misézni. Templom után Maks hazafelé indult. Az úton lányok visítoztak — folyt a húsvéti locsolkodás. Otthon megevett egy karéj kenyeret sonkával, tor­mával és kemény tojással. Az idén ez már nem hímes tojás volt. Maty Ida mindig festett hímes tojást, de Matylda már nincs, a húga, Brandtné pedig azt mondta, nem fog tojást festeni, mert az ura megtiltotta, mivelhogy nem tudni, nem lengyel szokás-e a hímes tojás, mostanában pedig vissza kell térni a régi német hagyományokhoz. Délután Maks kiment a mezőre, beszívta a friss föld szagát. Tavasz illata volt. A rétek és a távolabbi erdők zöldje még csak finoman derengett, de a levegő már napról napra melegebb lett. A fűben verebek csiripeltek, a gyümölcsösökből feketerigók füttyögését hallotta. Eszébe jutott, hogy szer­dán ki kell mennie a földre dolgozni. Elmúlt hetven éves, de nem volt senkije, aki átvehette volna tőle a mezei munkát. Amióta Georg végleg elhagyta az országot, és még anyja temetésére sem tudott eljönni, egyik baj STANISLAW BIENIASZ

Next

/
Oldalképek
Tartalom