Irodalmi Szemle, 1995
1995/10 - 7x1x7 - 7x1x7: (Bertók László Húrom az ötödiken című köteléről véleményt mond Reményi József Tamás, Márton László, Kántor Péter, Rakovszky Zsuzsa, Alexa Károly, Szilák Péter és Varga Lajos Márton)
7x1x7 7x1x7 7x1x7 Szirák Péter Q 243 szonettről 7 mondat, ez az első, idő kell hozzá, amíg... Q 243 szonett sok (szonettsokk), 7 mondat kevés. B Ne kitaláljak, hanem engedjek megszólalni még 4 mondatot. B A szonett mondása (olvasása) fogság vagy szabadság, szükség vagy kötelesség? B A hang valamit elmond, visszamond, felmond, bemond, megmond, valamiről lemond, valamit sz<?flnond? B A szonett folyton megered, a szonett folyton zakatol, ki tudhat közbeszólni ! B S még egy kicsi türelem, s aztán látom, elsodor. Varga Lajos Márton K| Az én könyvemből hiányzik egy ív, s vele 16 szonett a 120. és a 145. oldal között, a következő oldalakon közreadott tizenhatot viszont kétszer olvashattam, őszintén szólva nem tudtam, hogy örüljek-e vagy sem, baráti szeretettel dedikált példány, aztán szerencsére eszembe jutott a Van a világon tető' című kötet, abban megtaláltam mindet, végül is megnyugodtam, szép ez a szabálytalanság a misztikus rendben, mármint abban a nem véletlenül kialakult számsorban, a három hatványainak játékában, amiről Bertók László beszél a hátlapon, tűnődtem is, mi történt volna akkor, ha időben felismeri e fonna lehetőségeit, 1986 helyett, mondjuk, 1978-ban, amikor a Tárgyak idejének, erőterében alakot öltött az első, versszakokra ugyan nem tagolt, de nyolc szótagos, kétrímes, metrikus és hangsúlyos verselést egybejátszó változat, a Lennék örömén lakat, ám végül nem gondoltam végig, ellenben felötlött bennem a neki kedves költő, Csokonai Vitéz egyik megjegyzése (minthogy kismonográfiája jelent meg róla, nyilván Bertók László is emlékszik rá), hogy "az ember füle... sőt az elme is ráunatkozik az. egyforma tensióra", 243 szonett egyhúztomra nem csekélység, ez a kis szabálytalanság ene is jól jött, de félre a tréfával. B Először is e formáról: a világ valódi tennészetének feltárulása, a valóság ellentmondásos sokértelműségének elmélyülő tapasztalata hívta elő a pályának abban a fázisában, a mai állapotból visszatekintve nevezhetném ezt a szenvedéstörténet első fázisának is, ahol kikerülhetetlenné váltak a megismerés és megértés dilemmái, s talajt vesztve Bertók László a személyes és nem személyes érintkezési övezetében rekedve kezdett tájékozódni, lelderítendő valami meg- foghatót, elhihetőt, fölismerhetőt és megnevezhetőt, amikor tehát még azt remélhette, nyilván annak a hagyománynak a biztatására is, amelyből kiemelkedett, hogy "majd megtaláljuk, ami elveszett /...végtelenben dobogó egyszeregy, / folyamatos lesz megint a világ" (Sírni szeretnénk, mint az. emberek), de már megélte e remény kétségességét, sőt hiábavalóságát, vagyis amikor csak érzékeire hagyatkozhatott.
