Irodalmi Szemle, 1995
1995/10 - Béres Csilla: Szögek
emberek kínoztak, erős, élénk meg egészen viharos szelekkel. Nem értik, hogy most nem. Mindennek van...inverze is. Az égre mászó kutya szájában izzólámpa a hold. Nem tungsram, gyakran kiégő. Az éjkutya szájában törött hold, csillagpor és nyál. Nagyanyám ül fejtámasztott pózban. Liszt Ferences homlok. Sohasem tudom előre, mit fogok rajzolni. Egy pupilla az, amiből szétnő a kép. Isten szeme. Őslyuk. Mindig pupillával kezdem. — Hazamegyek — áll fel a lány. — Jó neked, van hova. — Most mire gondolsz? — szólal meg az indián. — Semmire. — Nem gondozzák apám sírját. Én szoktam vonattal felutazni, rendbe teszem, aztán vissza. — Beszélj arról, amikor végleg eljöttél otthonról! — El akarták adni a lovamat, de én elloptam, és ’89 szilveszter éjjelén idelovagoltam. Rimánkodtam, hogy vegyenek be a kórházba, legyen otthonom. — Pinel valóban olyan megnyugtatóan és kitartóan mosolygott? — Kőmosoly. Nem álltak velem szóba. Akkor éjjel összeverekedtem itt a faluban a cigányokkal. Megfojtottam egyet. Aztán följelentettem magam a rendőrségen. Mire kiértek a helyszínre, föléledt. Mégiscsak bekerültem a kórházba. — Hallod a baglyot? — Rám kiabál. — Ránk. — Engem nem szeret senki. A gyerekek sem szerettek a lovaglóiskolában. — Hülyeség. — Bántották a lovakat. ’93-ban szilveszterkor megfürödtem a Ga- ramban. A lovamat pokróccal letakartam, tettem elé zabot, ne éhezzen, amíg megtalálják. Félek, mi lesz holnap. — Azzal nem érdemes törődni. Apám jó helyzetfelismerő vagy jó játékos. Sajnos én lassan emésztem meg a kívülről jövő információkat. Cíyertyás tüntetés volt a marosvásárhelyiekért, és jóleső kemény fagy. Határtalan boldogságot kellett volna éreznem. Este holtfáradtan lerajzoltam a nagymamát. Másnap megtudtam, hogy akkor már haldoklott. Elvágódott az udvaron a paprikaszárító sarkánál, ahová nagyanyám a nyulat szokta csapni. — Olyan szótlan és szomorú vagy mostanában.