Irodalmi Szemle, 1995
1995/9 - ÁRGUS - Kun Arpád: „Írok, olvasok, éppen mintha élnék.”
árgus KUN ARPÁD "írok, olvasok, éppen mintha élnék." Imre Flóra: Rejtőzve éltünk (Tevan Kiadó, Békéscsaba 1995) "Milyen kevés az élet, mennyi irodalom! " — olvassuk a csodálkozva felcsattanó versindítást Vas István Rapszódia a hűségről című, hármas osztatú verskompozíciójában. Vas Istvánt a felkiáltásra Radnóti Miklós naplójának olvasása készteti. És aki e mondat alap ján hajlamos lenne valamiféle rosszallást gyanítani, annak a második sor fényes cáfolatként válaszol és kissé rafináltan ellenpontoz: "Es hogy átcsap az élet a meddő szavakon"! Kissé rafináltan mondom, mert a "meddő" jelző az élet és irodalom ellentmondásának feloldása mellett is meghagy ja a probléma paradoxjellegét. A gesztus tagadhatatlanul Vas István-i: látszólag egyszerű, miközben a mélyben a motiváció és a magyarázat bölcsen bonyolult marad. Hosszabban foglalkoztam a Vas István-citátummal Imre Flóra frissen megjelent negyedik verseskötete kapcsán (Rejtőzve éltünk), mert azt hiszem, témába vág. És nemcsak azért, mert a költőnő egyik vállalt, talán legfontosabb mesteréről van szó, aki megnevezve is leltűnik a kötet neki ajánlott záródarabjában (Ľadieu), amely linóin, többrétegű költői játék. Ez a záróvers az azonos című, francia nyelvű Apollinaire-versre utal és főleg e vers magyar nyelvű fordítására (Búcsú), a- mely Vas Istvánnak a költői kegyelem és jó szerencse jeleit magán hordozo munkája: "Leléptem ezt a hangaszálat / Már tudhatod az ősz halott / E földön többé sohse látlak / 0 idő szaga hangaszálak / Es várlak téged tudhatod." Hogy a jó szerencsének is szerepe volt a fenti fordítás megszületésében, az magától Vas Istvántól tudható, aki a Mit nehéz lefordítani? című cikkében meséli el e fordítás műhelytörténetét, azt, hogy milyen nehezen és részben véletlenszerűen találta meg az odaillő magyar szavakat. Ezek a szavak szerepelnek Imre Flóra Ľ adieu című versében is, méghozzá maradéktalanul, azzal a megkötéssel, hogy a "látlak” ige és a "hangaszál" főnév elhallgatva, kimondatlanul van jelen, mindegyik egy- egy hiányos mondat üres helyén. Tehát Imre Flóra versében a Búcsú tel jes szövege ott van. Csakhogy azt Imre Flóra szavanként, összetörve használja föl. A darabkákat megforgatja, mint kristályokat a kaleidoszkópban. Már az "eredeti" fordítás és Apollinaire verse is "légies", oldott jelentésű, Imre Flóráé, ha lehet, még "levegősebb". Az általános, nagy költői téma. Az elválás és elmúlás megfoghatatlanul, majd minden közvetlenebb jelentésétől megfosztva, hangulatként és érzésként lebeg a szövegben. Megemlíthető a vers egy másik vonatkozása is: Apollinaire Mirabeau híd című verse, természetesen Vas István fordításában, amelynek egyik fél sora egy csillám Imre Flóra verskaleidoszkópjában. Aztán egy harmadik: a felsejlő táj, a Duna- korzó gesztenyéi, a "víz elfolyó mesz- szeség" Vas István utolsó lakásának környékét idézi, amelyet az agg mester
