Irodalmi Szemle, 1995
1995/9 - PERÚJÍTÁS - Géher István: A mitológia kísérlete
halottnak körme és szőre sarjad, még nem lesz se újjászületés, se föltámadás. A magyar táj magába gubózik, "novemberes, ködös magát" beletemeti a "múlt századok ködébe". A ködben-köd különös misztériuma: ez a titkok titka, a lélek és a sors "hirtelen" leltáruló legbelseje. Hogy e szakrális beltér topográfiailag és kronológiai lag hol helyezkedik el, nem tudhatni. Mint ahogy azt sem, hogy pontosan mire vonatkozik a váteszileg kinyilatkoztatott hat névszói állítás. Csupa vérzés, csupa titok, Csupa nyomások, csupa ősök, Csupa erdők és nádasok, Csupa hajdani eszelősök. Az állítmányoknak bizonytalan az alanya, illetve mind a hat (vagy hét) főnév lehetne tula jdonképpen alany is, amiről azonban biztonsággal semmi sem állítható. Az Ady-mitológia dúshevületű gyülevénye hemzseg itt (csupa-csupa virtuális értékképzet), de aurájától megcsupasztva, mint megannyi hűvös fogalom-hiány. A kinyilatkoztatás nem üzenet és nem útbaigazítás. Igazában nem más, mint közhelyeket szent helyekké átbabonázó költői misztifikáció; prózaian: nesze- semmi. Az erdő mélyén erdők vannak, a titkok mélyén titkok, a véráldozat ki vérzés-bevérzés, a lidércnyomások ősokai "nyomások", a példaadó ősök pedig (megint egy abszurd rím!) "eszelősök". Nem szent őrültek, hanem krónikus idő- zavarban-tudatzavarban szenvedő, szerencsétlen elmebetegek. Egyszóval a magyarnak, díszmagyamak vagy gyászmagyamak itt élni-halni: agyrém. Tehát ? I Itra kelünk, hazulról haza. Lovasból utassá civilizálod va, ős mocsárból új hínárba. "Forverc, előre!" De merre? A fogcsikorgató külső sötétségben téve- dezésünkkel tapasztalhatjuk, hogy milyen sötét van odabent a magyar koponyákban. Nincs felvilágosodás, progresszió, még egy vacak pilács sincs. Nemhogy kiállítható, fellobogózott világváros, de egy eldugott, rongy falu se. Az önmagukba merült faluk, mint a magukba omlott emlék, sötét lyukak a sötétben. Es hiába az illúziókeltő ködtakaró: "a fajta takarója" nem ápol és nem takar el. A múltat-álmodás nemhogy fűtené, de még inkább és végképp lehűti a reményeket. Most borzongunk csak meg igazán. Mert ami ebből az önvigasztaló, önfeledtető, önáltató összmagyar "téli meséből" kielevenedik, kinő, kirohan, az bizony nem fog üdvözíteni. Nem, nem, soha... Közeledő ádventünk, úgy rémlik, bestiális eljövetellel fenyeget. Már amennyire a bundás indulatok elhitethetik velünk, hogy történelmi hivatásunk: nemzeti parkot fenntartani a kiveszett ősbölénynek és vénnedvének. Hová kalauzolna az Eltévedt Lovas — vissza a medvekultuszhoz? Kultikus borzadállyal épp rámutogathatunk, hogy minden bajunkban ő a bűnös... de minek? Nem mindegy, hogy a múltból jött utast húzzák-e le a jövő ragadozói, vagy a jövőt tépik szét a múlt totemállatai? Mit tehet rólunk a szegény Lovas? Az eltévedt magyar Messiások egyike ő is, még egy a sokak közül, akik "semmit sem tehettek". Ha tehetné, talán jobban tájékozódna. Hahó, magyarok, hol van Magyarország?! 1 )c hát kitől kérdezze a "ködbozótban" — az "ordasoktól"? Géher István
