Irodalmi Szemle, 1995
1995/9 - Kulcsár Szabó Ernő: A könyv mint beszéd
A könyv mint beszéd láthatóvá4, hanem az is, hogy mily mértékben határozta meg éppen ez a regény a Bevezetés... írásmódjának alakulásirányait. Hiszen itt nem csak arról van szó, hogy a könyvnek — A próza iskolázása mellett — minden bizonnyal a Függő a lemaradottabb esztétikai teljesítménye. Arról is, hogy a további darabok közlésformáinak minden változata belül áll az írásmód Függőben kialakított poétikai horizontján. Messzemenően egyetérthetünk tehát Csuhái Istvánnak azzal a megfigyelésével, hogy "minden egyes lényeges szerepet játszó elem feltűnik már a Függőben' . E szempontból megint csak egyedül A próza iszkolása képez bizonyosfajta kivételt, amennyiben epikai beszédmódja a késó' modem próza egy közelebbről is meghatározható, küszöbhelyzetű változatának egészen sajátos újra- értelmezésésvel kísérletezik. A Könyv — a modernség után Hogy persze az önmagát — kéziratlapok és nyomdai levonatok közbeiktatásával is — reflektáló könyvjellegnek döntően a hagyományos linearitás elutasításában mutatkoznék meg az újszerűsége, az a továbbiakban bizonyos korrekcióra szorul. A Bevezetés...-sel kapcsolatban a kritika ugyanis inkább arra az álláspontra helyezkedett, hogy a tematikai változatosság, a széttartó poétikai effektusok és az elbeszélésfonnák sokfélesége ellenére mégis valamiféle egység jellemezné a könyvet. A Bevezetés különböző részeit — írja Szegedy-Maszák Mihály — olyan belső összefüggések kapcsolják egymáshoz, amelyek alapján a kötet egészét egyetlen műalkotásnak lehet tekinteni. Anól azonban, hogy miben is áll közelebbről a Bevezetés...-nek az a szerkezeti sajátossága, amely "egyetlen műalkotássá" tenné a könyvet, a belső idézések tagoló-összekapcsoló funkcióin túl kevés érdemlegeset mondott a kritika. Legalábbis egy karakteres és tetszetős értelmezési javaslatot leszámítva, melyek azonban láthatóan a világteljesség horizontjában tették föl maguknak a mű egységességének kérdését. Radnóti Sándor — egyfajta "titkos centrumot" nyomozva — arra a következtetésre jut, hogy a könyv kétpólusú építménye le nem küzdött próteuszi ambivalenciák következménye, ahol a "különféle szövegek egyesítésének motívumai (...) mimetikusak, realisztikusak. Esterházy, úgy látszik, saját költői világát világtükörré akarja változtatni, a mostani magyar élet dokumentumává" , Szávai János viszont a világteljesség olyan "áttetsző" posztmodem bennfoglaltságát fedezi föl a Bevezetés...-ben, amely a téridő különbségeit és a dolgok hierarchiáját eltüntetve Az A/ŕ/gömbszerűségére emlékeztet. A szöveg ennek értelmében olyan könyvvé válnék, "mely minden addigit magába foglal, de amely nem olvasható ugyanúgy, mint a megszokott könyvek. A határolt világteljesség összefüggéseiben rögzült fentebbi kérdésirányok láttán mégis figyelmeztető lehet, hogy Esterházy már magát a könyvet is nyitott, szövegközi horizontban határozza meg. A Bevezetés... fülszövege ugyanis — még mielőtt egy Musiltól kölcsönzött "önreklámmal" demonstrálná az intertextuális önjellemzés működőképességét — eleve elutasítja a könyv világszeríí értelmezésének formáit: "mi volna ez a két kifordult zárójel közé zárt Tér, ez. a telt Tér, aho minden szöveg a szünet is" (kiemelés az eredetiben). Még inkább mérvadó
