Irodalmi Szemle, 1995

1995/9 - Pokstaller Lívia: Velencéről nem lehet írni

3/Nem tudom, mi történt Velencével. A fényképek az előhívás után kék színűek lettek. Mindennek tengerszíne lett.

Remélem, írsz Velencéről. Mondja Á. Persze, majd, biztosan. Mondom reménytelenül. Tudom, hogy nem írok róla. A kék Velencéről írjak'.' Senki sem hinné el. A Szent Márk térről írni különben is banális. Galamb- papiárusok. A galambok kövér, dölyfös ducék. 40 kávéház az árkádok alatt. Meg 40 fekete szárnyaszongora, 40 frakkos zongoristával. Csörtető, fontoskodó, fehér sortos japán turisták. Az idegenvezető hosszú drótján himbálózó műkakadu. Röhécselek.

Sz. őrülten kattogtatja a fényképezőgépet. Aztán ráül a tér sarkában a "velencés" kőoroszlánra. Vigyorgok. Örökíts meg — int. Nincs kedvem ellenkezni vele. Akkor most keressük meg a Sóhajok hídját — mondja. Vonulunk. Hosszas sikátorozás. Térképünk természetesen nincs. Tehetetlenül kotorászom a kacatjaim között. Mit keresek én Velencében? Sz. fáradhatatlan. Megtaláljuk, biztat és vállon vereget. A víz bűzlik. Sz. valami ősrégi erotikus film színhelyét keresi. Fecseg. Tudod, a pisilős jelenet. A férfi egy ugrással a híd kőpárkányán terem és nagy ívben belehugyozik a vízbe. A donna a spaletták mögül lesi... Csaknem eljátssza. Hirtelen megáll, rám néz. falán mégis észrevesz valamit? Te biztosan éhes vagy! Ráhagyom. A reneszánsz erkélyről futómuskátli omlik a házfalra. Fogom a kezét, vonszolom magammal. Végre csendes, meghitten koszos, olasz városnegyed. Az éttermek ablakaiban világít a felirat: Turistamenü nincs! Fogalmunk sincs, mi az, de Sz. csak azért is spagettit akar enni. Lehet, hogy az olaszok már nem is esznek spagettit? Végül megállapodunk. Az étterem "toalett je" egy lyuk a padlóban. Nem szívesen. Szánalmasan érzem magam.

4/Őzet rendeltünk áfonyával. Magam sem tudom, mire számítottam. Az áfonya lekvár volt, émelyítően édes, a hús vadízű és -szagú. Végül csak a krokettet ettem meg. Még vidámak és gyanútlanok voltunk. Piszokul provokáltál, de évődésünk már a szerelmeseké volt. Néha megcsókoltál, azt mondtad, szereted a számat. Tudom, hogy te is az enyémet — tetted még hozzá. Néha még fel-feltámadt bennem a megszokott, dacos ellenkezés. Új voltál nekem. Nehezen szoktalak meg ilyennek. Nehezen tudtam melletted "asszony" lenni. Most éreztem csak, mit is értettél ezen. Lassan oldódtam. Később végigsimítottam a karod. Megálltál a beszédben. Azt mondtad: köszönöm, és egyenként végigcsókoltad az u jjaimat. Mindenről tudni akartál. Talán túl sok mindenről akartál tudni. Kelletlenül felelgettem. Fejtörést okozott, hogy válaszokat agyaljak ki neked olyan kérdésekre, amelyeket legszívesebben elhárítottam volna. Kellemetlen voltál.

Velencéről nem lehet írni