Irodalmi Szemle, 1995
1995/9 - Molnár Miklós: Nekrofil szentképcsarnok
Nas/rudin azzal küldte el az asszonyt, hogy men jen vissza egy hét múlva. Midőn az asszony ismét megjelent, Naszrudin a határozatra újabb hét haladékot kért. Ahogy ez a hét is eltelt, kinyilatkoztatta a legénykének: — Eizennel megtiltom neked, hogy naponta ennyi s ennyi cukrot egyél! Erősen furdalta az asszony oldalát a kíváncsiság: miért halogatta a kádi ilyen sokáig ennek az egyszerű rendeletnek a kiadását? — Azért, jóasszony — felelte Naszrudin —, mert először magamnak kellett meggyőződnöm róla, hogy vissza tudom-e fogni a cukorfogyasztásomat, mielőtt bárki mást ilyesmüe utasítok! A vadász és a létra A magyar társadalom nem biofil. Az elmúlt négy-öt évben sem változott meg a korszak alaptendenciája; a parlamentáris többpártcirkusz kulisszái előtt szervesen folytatódik a lét iránti teljes felelőtlenség. Az elnyomás álszükséglete nem csökken az emberekben, inkább új meg új tápot kap. Alig látjuk nyomát legalább tüneti kezelésnek, a "halott kozmetikázásának" — gyakorlatként, tanpályaként: hogy majd orvosolhassuk mindazt, ami most rossz. Testünk gyümölcsét méltóképpen csak akkor oltalmazhatjuk, ha felmondjuk "fának-kőnek" való szolgálásunkat. A szükséges tanpályák: globális gyermekvédelem, életpárti nevelés, családterápia, átfogó társadalmi mentálhigiénés szolgálat; kutatás, tanulás és elmélkedés. Az új társadalomnak a részvétel, az előrelátás, a szolidaritás és az egyetemesség szellemében kell működnie. A villamosság a Vadászé. "Alattunk mélység, fölöttünk magasság — bennünk pedig létra." Nélkülözhetetlen a keresés, a zörgetés, a kérés módszereinek megtanulása. Nekrofil szent képcsarnok (1989, 1994)
