Irodalmi Szemle, 1995
1995/7-8 - ÁRGUS - Béres Csilla: A családáradásnak nincs vége
igazi Epikurosz-tanítvány intelme, (ő maga érzi magát annak./ A negyedik tanítás összetett: "én vagyok aki elmegyek / és én aki nézek utána"', de a negyedik tanítás az is, hogy: homlok az, "amit egyik pillanatban egy livomói lány hevít/a másikban egy londoni ablaküveg fagyaszt"', és ide tartozik még, hogy "jönnek és mennek poliszok/az epicentrum én vagyok". Mindez pedig — és ez lecke a magyar, itthoni költészetnek — mit sem ér nő nélkül. Az ötödik tanítás az erotika maga. Nem is annyira tanítás, inint inkább személyes példamutatás: "benned vagyok Denise / állati módon élvezek Denise". Az egész kötetet áthatja az irónia és szégyenlősség nélküli erotika. A nyugati magyar költő olyan szavakat és pózokat használ a verseiben, amilyeneket leírni még le szabad, de idézni egyszerűen nem illik. A hatodik tanítás a maga módján legalább ennyire durva: "a szép terrorizál /minden egyéb irodalom". Vagyis a művészetben a terrornak pozitív szerepe van. Felrázni, hatni. Az erőtlen irodalom még csak nem is szép. Megnyugtató, hogy hatvanévesen is lehet ennyire radikálisan gondolkodni. A hetedik tanítás — maga a könyv. Illetve az a teljes világ (költői és emberi), amit Horváth Elemér megmutat: az élettörténete, a témái, az otthona, hazái. Ötvenhat — és ezért minden forradalom; költészet — és ezért minden költészet. A könyvben — szinte mellékesen — név szerint vagy apró idézetekkel ott van az egész világirodalom. Homérosztól Elioton át Pilinszkyig. De mégis: a leginkább talán André Chenier-hez kötődik, aki költő is volt, forradalmár is, ám vele végzett a guillotine. Fejcsóválva ír róla Horváth Elemér. Kedvenc unokaöccseként szereti talán? Mindenesetre a Chenier a vérpadon c. vers egyik sora vérrokonságot mutat a kivégzett és a ki nem végzett költő között: "a macskaköveken hazát keres a vér". Horváth Elemér nem idegenben, hanem az idegenben talált magának hazát. Most a magyar költő Amerikában, és az amerikai költő a magyar irodalomban. BÉRES CSILLA A családáradásnak nincs vége Mészöly Miklós: Családáradás (Kal- ligram, 1995) Utólag leszek én csak érthető' — gondolja Júlia, talán nem csak úgy félre a közönség felé. Mikor Atyát váratlanul erős rosszul- lét fogja el, Júlia nagyságos áll zokogva halkan a faliszőnyegbe kapaszkodva, majd később a vallatásnál semmit sem tagad. A Végenincsben, mert sosincs vége (a megváltásnak, mint időfolyamatnak se), Krisztus Urunk feliben hagyta, hazautazott, Júlia rakosgathatja pontos kétértelműséggel helyére a dolgokat a maga átható gondolat-otthonában, mert egyszerre valami megbillent, mint távoli földrengéstől a kép a falon, s labirintussá rendeződött (nőtt biológiailag is) az ősház, labirintusba tévedt Atya, az Árvái Jurkók sarja. Csak keveseknek adatott meg felülről szemlélni az ősházban történő dolgokat, a "családáradást”. Ha egyáltalán lehetséges eredményes felülemelkedés, amíg aki szemlél, az is szemlélve van. A "családáradás" egy részét, szeletkéjét meséli el a névtelen krónikás a második világháború fenyegető barbarizmusának árnyékában. Mészöly Miklós beszélyében a jól ismert, többértelműen rekonstruálható
