Irodalmi Szemle, 1995
1995/7-8 - NYELV ÉS LÉLEK - Deme László: Diskurzus vagy konkurzus?
Deme László 1. Diskurzust folytatni, azaz érdemben vitázni nemigen tudok, minthogy két dolog nem világos számomra: a) tulajdonképpen mit kifogásol a szerző másoknál; és b) valójában mit ajánl helyette. Amivel ugyanis vitázni vél, az ilyen címszavakban ölt testet: a hagyományosabb Saussure-féle megalapozás^4), amelynek hívei "a Saussure-féle nyelv- felfogást hirdetik, azt a strukturalista alapvetést, amelynek gyökerei a f elvilágosodás és a racionalizmus eszmerendszerében mutathatók ki, majd a pozitivizmusban tételeződnek újból, máig ható érvénnyel", s amelynek "nagyon is közös a nézetrendszere...a generatív grammatikával" (76; itt és ezentúl az idézetekbeli kiemelések tőlem valók — DL); ami később egyszerűsítve így tűnik elő: "A strukturalista nyelvművelés-nyelvfelfogás a maga pozitivista gyökereinek megfelelően " (79). Persze a mai gyerek számára Mátyás király az "Matthias Rex", Rákosi Mátyás az "Matthias Links", ami majdnem ugyanaz; és Corvin Mátyás meg Korvin Ottó is egyre megy: rég voltak, azt írunk róluk, amit hiszünk, és azt hiszünk róluk, amit épp akarunk. Csak rájuk kell kenni mindent, ami nem tetszik nekünk. Például azt, hogy "éppúgy kirekeszti a 'helyes' magyar megnyilatkozások köréből a sok évszázados hagyománnyal bíró nyel v j ár as i as ejtésformákat, mint a néhány évtizedes, u r b á n u s lazítás i folyamatokat..., éppúgy a s zl o v a c i zm u s o- k a t, mint általában az ide g e n szavakat vagy a szleng esedés szókészleti eredményét, egy kalap alá vonva minden szociálpszichológiai helyzetet" {81). Röviden fogalmazva: hogy "nagyon tekintélyelvi alapon jelöl k i egyetlen nyelvváltozatot privilegizáltként, és stigmatizálja a többit eltérő mértékben " (77). Könyvméretű tanulmányt kívánna annak kimutatása, hogy a különféle — s egymástól meglehetősen különböző — korszakoknak, irányzatoknak és felfogásoknak ebben a sommás egybesorolásában és a globálisan terhünkre írt nézetrendszer (pontosabban: nézet- és magatartásegyüttes) nagyívű egybefoglalásában mennyi a felületesség, mennyi a tévedés, és mennyi a csúsztatás. Erre nincs terem, így csak egy analógiát említhetek. Manapság sok szó esik zsidó—keresztény világnézetről. S van alapja genetikusán is, mentálisan is. De miért ne kapcsolhatnánk tovább így: zsidó—keresztény—mohamedán világnézet, amikor az iszlám vallás az előbbiek betetőzésének tekinti magát (genetikus szempont), és szintén egyistenhitet hirdet (tartalmi szempont). S ettől már csupán egy lépés az újabb és újabb "kis vallások" idekapcsolása. Talán még az ateizmusé is, amely — tagadásával — az egyistenit vonalához kapcsolódik. S ha itt megállunk, csak önmérsékletünkről tanúskodunk vele; hiszen ide vonhatnánk minden több- istcnhívő vallásfonnát az istenhit alapján, mondjuk, a buddhizmus típusúakkal szemben. — Egy kérdés marad csupán: hogy mindaz, amit azután egyikből- másikból kiragadva az "istenhívők" egészére rákennénk, vajon illenék-e rájuk! 2. Mindez persze csak afféle "felvilágosodásbeli-racionalista-saussureiánus- strukturalista-pozitivista-generatív" akadékoskodás; hiszen a szerző kifejti: a tudománytörténet nem valamiféle objektívum; abban "az értelmező eg y én
